Digitális történetek, kicsit másként.

A TOP10 techmigráns

Avagy miért épp az IT-világ támadja Trumpot

2017. január 30. - digitalstoryteller

banksy.jpg

Az utóbbi napok arról szólnak a techvilágban, hogy egy rakat cég tiltakozik Trump iszlám országokat érintő beutazási tilalma miatt. De miért ez a nagy rinyálás, hát nem rendes amerikaiak ezek? De. De csak azért, mert engedték őket vagy az őseiket beutazni... nézzük a TOP10 techmigránst!

Steve Jobs – maga a példa. Ha felmerül a kérdés, hogy miért ne basszuk ki az arabokat az országból, ő az első, akit fel szokás hozni, mivel szíriai bevándorló fia. És akármennyire sem vagyunk Apple fanok, azt be kell látni, hogy ő bizony megváltoztatta a számítástechnikát.

Satya Nadella – nézzük a nagy riválist, a Microsoftot. Nadella nem régóta vezeti az MS-t, de gőzerővel viszi a felhőbe a szolgáltatásokat, és nem egyszer olyan termékeket mutatnak be, amire még az Apple is csak irigykedve csettinthet. Ja, amúgy indiai, és egyes források szerint eléggé mélyről küzdötte fel magát.

Sergey Brin – Jöjjön a harmadik techkirály, a Google alapítója. A nevéből azért kitaláljátok, ugye? Oroszországban született, onnan ment át Amerikába, ahol végül társával megcsinálta A Keresőt.

Elon Musk – Netes fizetés, elektormos autó, űrutazás, föld alatti utazás – csak néhány dolog, amit Musk reformál(t) meg. Az igazi vasember, ahogy becézik a kissé kattant feltalálót. Ja, amúgy Dél-Afrikai. (És Trump egyik tanácsadó szervezetének tagja, ami miatt sokan támadják.)

Arash Ferdowsi – a cloud tárhely fasza dolog, és egyre jobb lesz. Az egyik úttörője pedig biztosan a Dropbox, aminek egyik alapítója iráni-amerikai. Irán is az érintett országok között van a kitiltósdiban.

Mark Zuckerberg – A rendszer, amit imádunk utálni, azaz a Facebook alapítója. Ő maga már Amerikában született, de nagyszülei révén német, osztrák, lengyel gyökerekkel rendelkezik.

Mike Krieger – Ha elmész vacsorázni vagy kávézni, és nem osztasz meg róla legalább egy képet, akkor az egész meg se történt. Mindezért különösen hálásak lehetünk Mike-nak, aki Brazíliából érkezett Amerikába, hogy másodmagával megalapítsa az Instagramot.

Brian Chesky – Az Airbnb-t senki sem szereti a saját városában, mert felnyomja az albi árakat de mindenki imádja idegen országokban. A cég amúgy most épp igyekszik segíteni a kitiltott embereknek, hogy ne maradjanak fedél nélkül. Miért? Talán mert az egyik alapítója is külföldön, Oroszországban született.

Travis Kalanick – Emlékeztek még, amikor lehetett itthon faszán „taxizni”? Na, azt köszönhetjük az Ubernek, aminek alapítója cseh és osztrák felmenőkkel rendelkezik. (Edit: Bár az Uber épp jó nagy kaksában van a menekültek miatt.) 

Charles Simonyi – A lista végére bedobjuk a magyarbombát is. Simonyi Károly elhagyta a kommunista Magyarországot, hogy amerikában „megalkossa” a Microsoft Office-t, a szoftvert, amin ezt a posztot is írtuk.

Szóval miért épp a techvilág? Mert sok közülük személyesen érintett, és nem csak azért, mert munkatársaik ragadtak külföldön. És talán azért, mert tudják: a 7 milliárdos Föld némileg nagyobb talent pool, mint a 320 milliós Egyesült Államok. Lehet ezt, meg a globalizációt utálni nagyon, de okos emberek nem csak egy országban születnek, hanem sokban. Őket pedig érdemes megszerezni, mert egész szakmákat reformálhatnak meg.

(Borítókép: Banksy. Természetesen.) 

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr2912168720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Behajtó70 2017.01.31. 07:51:00

Hazug disznók vagytok a cikkel, mert nem egy-két emberről van szó, hanem milliókról!
Újra hazug disznók vagytok, mert az említettek közül egy sem volt illegális bevándorló, ti mégis azokkal próbáljátok összemosni!

Szóval semmi különös, csak a szokásos sorosbérenc balliberális hazudozás.

Hányni kell tőletek, de arra mégis jó a cikk, hogy mindenki fejébe bevésse: RÁTOK SOSEM SZAVAZUNK! Inkább 1000 ostoba stadion!

midnight coder 2017.01.31. 07:54:02

Steve Jobsot örökbe fogadták. Ha az iszlamista apukánál marad akkor jó eséllyel nem számítógépet hanem bombákat gyárt. Mondjuk lehet, hogy azzal kevesebb kárt okoz. :-)

Satya Nadelláék pedig szemml láthatóan nemigen tudnak mihez kezdeni magukkal. A telefonos windows története egyértelműen bukta, jó öreg windows sem csillog már a régi fényében, az Azure ugyan sikertörténet, de vannak árnyoldalai, a Bing is kb. annyira lett sikeres mint a windowsos telefonok. A MS megvan de korántsem az a sikersztori mint 2010 előtt volt.

Dél-Amerika pedig, ahonnan Musk származik szép példája annak, hogy milyen az amikor a négerek nyomják el a fehéreket. Ilyen lesz Nyugat-Európa is pár évtized múlva.

négyláb 2017.01.31. 08:13:55

@Behajtó70: Szó szerint igaz minden szó, amit írtál. Egyet tennék még hozzá: Trump is, (meg Orbán is) különbséget tesz bevándorló és bevándorló között: hasonló vallási/kultúrális/etnikai körből semmiféle problémát nem okoz(ott) a bevándorlás! A jelenlegi migrációs/népvándorlási/megszállási szándékú migrációt ezzel összemosni a legaljasabb dolog, viszont ezt az ordas, hazug írást címlapra tenni már az Index-et minősíti...........

na4 2017.01.31. 08:19:07

Trumpnak semmi baja azokkal a bevándorlókkal, akik legálisan vannak az országban. Akik beilleszkedtek, dolgoznak, alkotnak, adóznak, akik elfogadják és tisztelik az amerikai törvényeket és szokásokat. De akik illegálisan érkeznek, akik a drog, a bűnözés, az ingyenélés, stb. melegágyai, nos azokat ki kell rúgni. Milliók vanna ilyenek. Trump (és sok amerikai is) ezektől akar megszabadulni - teljes joggal.

gigabursch 2017.01.31. 08:20:31

jájjjj

Kicsit sántít a felvetés.
Mondjuk nem cukihegy az egyetlen, ahol nem azt kellett volna mondani, hogy milyen állampolgárságúak voltak a felmenői, mivel ő zsidó.
Ott meg nem az számít, hogy épp milyen ország adott neki útlevelet, hanem hogy anyuci ki és mi volt.
S ez most nem zsidózás, pusztán csak a tények helyén kezelése

Amúgy ezzel az írással mi volt a cél?

Mert az illegális migrik valójában nem ezt a célt akarják elérni, amit a normál ki/be vándorlók megvalósítottak.

Tehát ez így egy nettó összemosós hazudozás.

she_wolf 2017.01.31. 08:24:34

Trump is szedhetné a sátorfáját kiccsaládostul, oszt húzhatna a retekbe a bevándorló asszonkájával együtt, aki tisztességesen még megszólalni sem tud ámerikaiul:P
Egyébként pedig teljesen igaza van, tessen visszaadni az ígéret földjét az őslakosoknak (Injun Joe-éknak), oszt akkor ingatlanoskodjon Donaldkacsapihehajú Trump. Wigwam rulez, abból építsen mégyabirodalmat. Úgyis csak bohócnak jó:(

A szemétséget félretéve: nem vagyok vátesz, de bajok lesznek. Nagyok. Trump helyében pedig nagyon vigyáznék a tyúkszaros életemre, mert hamar árván maradhat a család...

Byk001 2017.01.31. 08:29:29

@Behajtó70: Akkor olvasd el a cikk elejét, minek az apropóján szedték össze ezeket az embereket. Ha nem megy: a beutazási tilalom miatt, amit hét ország állampolgáraival szemben rendelt el Trump. Szó sincs illegális bevándorlókról. Olyan emberekről van szó, akik érvényes vízummal rendelkeznek, sokszor nem is csak a tilalommal érintett ország állampolgárai, vagy már évek óta az USA-ban élnek, dolgoznak, és családjuk is van ott.

Szóval ki is az, aki terel, hazudik és összemos dolgokat?

Carradine a gardróbszekrényben 2017.01.31. 08:33:45

@négyláb: Hát igen. Különbséget tesz bevándorló és bevándorló között. Csak az a baj, hogy a jelenlegi hatályos törvények alapján nem tehetne ilyet. Mert a 2007. évi II. számú törvényben csak egyféle bevándorló létezik.

Hasonló ehez az, amikor kitalálták a "megélhetési" bűnözés fogalmát. (A városi legenda szerint állítólag az Szdsz-es Kuncze Gábor találta ki.) Pedig a BTK nem ismer ilyet, csak szimpla bűnözés van. Megélhetési nincs.

she_wolf 2017.01.31. 08:33:52

@gigabursch:
"Tehát ez így egy nettó összemosós hazudozás."
A ferdítés magasiskolája, de ez a szokásos az Indextől, nincs min csodálkozni.
Én csak azt nem értem (soha nem értettem, és soha nem is fogom), hogy a helyi zavargásokat, problémákat miért nem helyben intézik el?:(
Az a világ, amelynek illegális bevándorlói ellen tiltakoznak az emberek (még azok is, akik ugyanolyan gyökerekkel bírnak, de legálisan élnek és dolgoznak Amerikában sok-sok éve!) nem éppen a diplomatikus és tárgyalóasztalos megoldások hazái.

csillagkutya seven 2017.01.31. 09:20:01

Mindennapi Trumpozásunkat add meg nekünk még ma....Kőbe van vésve, hogy Trump ellen dolgozzon a liberális média...remélem ez inkább ellenérzést vált ki az emberekből és fordítva fog elsülni! Szégyen ami zajlik ebben a moslék világban...

Córeszmaci 2017.01.31. 09:26:00

Az USA-ban mindenki tudja, hogy ő is és a másik is bevándorló vagy azok leszármazottja. Az őslakosokat kivéve. Ennyi. Nem, nem ezért utáják Trumpot.
Nem a bevándorlással van a probléma, hanem annak illegális voltával.
Továbbá az iszlámmal.
Az iszlám militáns, hódító vallás. Nem, nem békés, bármennyire is szeretnék ennek ellenkezőjét elhitetni a megmondóék. A muszlimok igazhitűnek, a nem muszlimok felett állónak tartják magukat, pont mint a nácik. Ők a kiválasztott, árja faj. Nem ismerős már valahonnan?
Meg lehet nézni azokat az országokat, ahol a muszlimok 50% körüli számarányban vannak. Mindenütt polgárháború van. Ez a libanonizáció folyamata, ami már Fr.o.-ban, Németo.-ban és Belgiumban is beindult. Normális ember ezt nem kívánja. Csak azok akik világforradalmat áhítoznak már vagy 100 éve.
Ja és a fal. Ha Izrael megépítette, más miért is ne építhetné meg?

she_wolf 2017.01.31. 09:26:33

@csillagkutya seven:
Ugyanilyen rokonszenves lenne akkor is, ha maradt volna seggfogdosó malacarc, nem tegnap hallottam róla először én sem. A problémát csak az okozza, hogy mi is meg fogjuk szívni az intézkedései hatása miatt. Igen, te is!

Galicius 2017.01.31. 09:26:43

És Trump? Neki is német bevándorlók a felmenői.

csillagkutya seven 2017.01.31. 09:42:07

@she_wolf:
Sorold fel akkor miért is fogom megszíni én is?

Yobbágy Fery 2017.01.31. 09:44:02

@na4: Hazudsz. Az elmúlt napokban pont arról szóltak a hírek, hogy olyanok ragadtak külföldön, akiknek érvényes vízumuk, zöldkártyájuk van. Ezek az emberek egytől-egyig át lettek már világítva, most mégse térhetnek haza a családjukhoz, barátaikhoz, legális munkájukhoz.
Azonkívül egész Amerika az illegális bevándorlásnak köszönheti a létezését.

2017.01.31. 09:45:06

@na4:

"Trumpnak semmi baja azokkal a bevándorlókkal, akik legálisan vannak az országban. "

index.hu/sport/kosarlabda/2017/01/28/trump_muszlim_tiltas_usa_nba_thon_maker/

2017.01.31. 09:49:35

@Behajtó70:

Neked is TE NAGYON HÜLYE!

index.hu/sport/kosarlabda/2017/01/28/trump_muszlim_tiltas_usa_nba_thon_maker/

mpl 2017.01.31. 09:55:44

@Córeszmaci:
És pont, mint a keresztények...az is pont olyan hódító, militáns, arrogansan elnyomó vallás, mint az iszlám.
A kerezsteny vallás is milliókat írtott ki.
Igaz, nem most. De ettől még nem változik semmi.
Időnként a vallásos idióták elindulnak.
A különbség csak annyi, hogy a keresztények nem azért indultak el, mint amiért most a menekültek, akiknek egy része egyébként keresztény.

Leslie Fisher 2017.01.31. 09:55:59

Nah egy újabb ballibsibipsi összefosottmosott poszt a zindexen.

Lady Ann 2017.01.31. 10:01:00

Csak csendben megjegyzem, hogy az USA vastagon benne van abban, hogy ezek az emberek elindultak kishazájukból.
A USA felrúgta a toitoi-t, a tartalma meg Európára csorog, ő meg a szagot is ránk legyezgeti.

Alick 2017.01.31. 10:02:30

@Yobbágy Fery: Ráadásul a szaudiak nem kerültek listára, pedig onnan jött már terrorista és terror-mecénás is. A fűnyíró elv alkalmazása nem igazán szerencsés, amikor jópár iskeresen beilleszkedett emberről van szó.
Akiket persze nem kell összemosni a kecskebszó dzsihadistákkal...

csillagkutya seven 2017.01.31. 10:04:38

@Lady Ann:
Jól látod, csak azt ne felejtsük el, hogy kik voltak az elnökök, akik a háborúkat kezdeményeztek a demokrácia nevében, arab tavasz,stb...na ennek vége lesz remélhetőleg Trump elmondása szerint...

she_wolf 2017.01.31. 10:20:42

@csillagkutya seven:
Példának okáért:
Trump nem hisz a klímaváltozásban, szerinte az csak humbug, úri passzió ilyesmivel foglalkozni, mint ahogy az űrkutatással is. A klímaváltozás pedig globális hatású. és ami globális, az ugyebár nem lokális. De hajrá, alternatív és megújuló energia helyett dőljön az olaj, bányásszunk szenet, robbanjon a gáz! Pincér! Egyszer élünk, még egy doboz gyufát!

Aztán: védőoltások. Mi a francnak, hiszen az ő környezetében is hogy megjárták vele, vagy nem? De! Nohát! A védőoltástól lett autista az ismerősének gyereke is. Még jó, hogy nem lett gyíkember szegény kölök:(
Ez mondjuk minket annyira közvetlenül nem érintene (pedig de, mert mi meg nem tiltjuk ki az Amerikából hozzánk érkezőket, oszt jól idehozzák majd a kórságaikat a beoltatlan ámerikaiak), mint ahogy talán a vám szabályozása sem, de Trump valahol lemaradt az időben egy pöttyet. Mert a globalizáció elől nem futhat el ő sem.

Nem értek a politikához, nagyon nem. Meg rühellem is, mert ilyen faszkalapokba botlom bele, mit ez az istenverése. De nem vonhatom ki magam alóla, így aztán véleményt formálok. Általában nem szoktam leírni, csak magamban dohogok, de az emberi ostobaság nagyon tud bosszantani:(

driopios 2017.01.31. 10:22:20

Az oroszokkal nincs baj, csak a többivel.

2017.01.31. 10:25:21

@she_wolf:

Trump felesége már amerikai, ennyi. Például Jeb Bush felesége annyira se tud angolul, mint te vagy Melania Trump, gyakorlatilag csak spanyolul beszél a férjével is. Ez a többnyelvűség meg bevándorló házastárs nem probléma a republikánusoknál, de úgy tűnik a roppant toleráns ballibsiknél, mint te, kiveri a biztosítékot.
Érdekes, hogy Trumpot vádolják idegengyűlölettel, mikor két felesége is külföldi volt. Ivanka anyja csehszlovák, Melania meg szlovén. Kommunista országokból feleségül venni valakit az ezerszer bátrabb dolog volt annak idején, mint ma egy akármilyen muszlim, észak-koreai vagy fekete-afrikai bevándorlót elvenni. Trump mégis megtette, példamutatóan ment szembe a bigott közvéleménnyel már akkor is, amikor Ivana Trumpot elvette.

Miről is ír a posztoló?

Satya Nadella indiai, tehát nincs kitiltva, de ő amúgy se tett le annyit a Microsoft asztalára, mint anno Bill Gates. A Microsoft már másodhegedűs a legtöbb területen.

Az összes orosz, magyar, osztrák, német felmenőkkel rendelkező arc felemlegetése fals, hisz ők pont ugyanúgy nincsenek kitiltva, mint az indiaiak.

Az alapprobléma az, hogy a demokrata Johnson elnök 1965-ben megváltoztatta a bevándorlási szabályokat, eltörölte a kvótákat és a harmadik világ jöttmentjeit rászabadította Amerikára.
Ezt nem emberbaráti érzelmektől fűtve tette, hanem egyszerűen a demokraták kitalálták a vote farmingot. Ez azt jelenti, hogy sok képzetlen, segélyen élő, hiszerizálható nem-fehér kisebbséget akarnak, akiket ki lehet játszani a fehérek és egymás ellen is (néger vs latino ellentét, ázsiai vs néger ellentét, latinok pedig az indiaiakat gyűlölik valami miatt).
A segélyen tartott ember oda szavaz, aki a segélyeit emeli, ezek a demokraták. Az illegálisok, akiket egy demokrata elnök legalizál, még hűségesebb szavazók lesznek, mint az amerikai lumpenek.

Az utóbbi időben szavazatok reményében meg üzleti érdekeltségeik mentén a déli republikánusok is elkezdték főleg a latinokkal keveredni, a Bush klánból többen mexikói asszonyt vettek el és folyékonyan szónokolnak spanyolul. Eredmény: a latinok közt igen jól szerepelnek a republikánusok. Hillaryval szemben Trumpra például egy tömbben szavaztak a floridai kubai bevándorlók, akik hagyományosan gyűlölik a demokratákat. George W. Bush elnök pedzegette is annak idején, hogy az illegális mexikóiakat legalizálná. Persze a demokraták vonzóbbak a lumpen bevándorlók, illegálisok körében. A maguk lábára álló, vállalkozó szelleműek közt viszontba republikánusok is népszerűek.

Az a furcsaság is előáll Amerikában, hogy az illegálisok is részesülnek segélyekből, ugyanis senki se nézi, hogy állampolgárok-e, gyerekeik iskolába járhatnak ingyen stb. Ez brutális teher az amerikai adófizetőkön. Kakukkfiókákat nevelnek.

Trump nem a bevándorlás ellen van, csak a vote farmingot akarja megszüntetni, hisz az rengetegbe kerül Amerikának és teljesen felborítja a viszonyokat, felelőtlen politikai kalandorság.

Még annyit hozzátennék, hogy ezek a techcégek nem amerikaiabbak, mint az angol királynő. A techcégek adóelkerülésben jeleskednek, nem veszik ki a részüket a közterhekből és ha holnap úgy döntenek, akkor papíron átteszik a székhelyüket a Kajmán-szigetekre. Tehát jobb, ha nem ugatnak bele abba, hogy ki léphet be Amerikába. Se a Google, se az Apple nem alkalmaz tanulatlan illegálisokat, csak zöldkártyával megkínált mérnököket, de csak elit egyetemekről. Ők csak a saját érdekeiket képviselik és Amerika felőlük meg is szűnhetne.
Zuckerberg meg a legnagyobb adathalász maffia vezetője, nekem nem egy példakép. Most épp igyekszik cenzúrázni minden hírt a faszbúkon, ami nem ballibek szája íze szerint való. A Google pont ugyanez csak pepitában.

Egyedül Elon Musk az, aki ebből a listából egy olyan ember, aki reneszánsz embernek tekinthető és valóban csinál is valami újító dolgot és valamennyire Nikola Tesla szellemi örökösének tekinthető.

Steve Jobs-t nem a szír apja nevelte. Ahogy Obamát se a kenyai apja nevelte. Fehér kultúra tette őket valakivé, de ezt hajlamosak megtagadni. Jovs meg annyira hülye volt, hogy kuruzslással kezeltette a rákját, bele is halt. Nem egy példakép, aki ennyire megbolondult.

2017.01.31. 10:31:12

@she_wolf: Trump nem a klímaváltozásban nem hisz, hanem abban nem hisz, hogy ezt emberi tevékenység okozza. És igaza is van. Hisz a történelemben sok klímaváltozás volt már, durvábbak, mint a mostani, egyiket se az ember okozta.
Ha ember is okozná, Kína, India a fő szennyezők.

Trump egyébként a környezetszennyezést fontos ügynek tartja (műanyag az óceánokban, ilyesmik), csak a klímaváltozásról nem hiszi el, hogy csak emberi tevékenység okozná.
A klímaváltozás egy jórészt természetes folyamat, de az egész egy tudományos hipotézis, bizonyítani még nem tudták.

csillagkutya seven 2017.01.31. 10:34:33

@she_wolf:
Ne haragudj, de nekem ezek nem érvek...amíg pár nap telt el a beiktatása óta, addig csak a bevándorlás ellen tett intézkedést, ami teljesen rendben van, engem ez nem érint, mert nem áll szándékomban odamenni...a klíma változást nem csak ők okozzák, hanem vastagon benne van minden olaj nagyhatalom és egyéb ipari dolgok....szerintem ehhez ő kevés, de várjuk ki mi fog ebből kisülni...a védőoltásokkal kapcsolatban nem hallottam a dolgairól, de ez legyen az én bajom, de én is olvastam elég történetet erről , hogy nem mindenkinek lett jó az adott oltás...várjunk még a Trump gyalázással, mert nekem ez a ellenkampány amit ellene tesznek inkább fordítva működik.

Csipyke 2017.01.31. 10:42:27

Trump először a saját környékén nézzen már körül...

négyláb 2017.01.31. 10:54:04

@karandash: végre érdemes kommenteket is olvasni, köszönjük a színvonalas hozzászólásokat!

she_wolf 2017.01.31. 11:23:34

@karandash:
A klímaváltozást valóban nem az ember találta fel, csak rásegít. Minden erejével. Igen, Kína, India. Nem vitattam. De Trump kijelentette, hogy:
hvg.hu/vilag/20160527_donald_Trump_USA_energiapolitika
Valamint:
hvg.hu/instant_tudomany/20161110_donald_trump_globalis_felmelegedes_klimavaltozas_kinai_hoax

Műanyagok az óceánokban. Viccelsz, ugye? Mármint azzal, hogy a környezetvédelem itt kezdődik, és itt be is fejeződik.

Amerikai - nem amerikai kérdéskör:
Trump jelenlegi felesége (aki egyébként olyan szerelmetesen néz hites urára -ha az nem látja-, mint én a színes ásításra) valóban amerikai. Már. Ez érv? Tőled ennél többet várnék:(
Annyit minimum, hogy ne "pártosíts"! Erre soha, sehol nem adtam/adok okot, mert nem foglalok nyilvánosan állást a poártpolitikát tekintve. Intézjkedésekkel kapcsolatban nyilvánítok véleményt, és teljesen mindegy nekem, hogy melyik pártról, vagy elnökről van szó! Remélem, értve vagyok!

Vissza Trumphoz: attól, hogy milyen tökös gyerek, hogy exkommunista országból emelt ki valakit, még ugyanaz az elferdült gondolkodású faszkalap a számomra. Nem mellesleg pedig ha annyira bátor lett volna, akkor igazán elvehetett volna egy varrónőt is, vagy egy csirkefeldolgozóban robotoló szép lányt is. Ja, hogy csak dugásra kellenek a nők (helyesebben: a férfiaknak az a dolguk, hogy utódokat nemzzenek -és nicsak, milyen szép kapcsolódási pont, mert itthon a nő dolga, hogy beteljesítse szent küldetését, és szüljön), és hát az nem mindegy, hogy hogy néz ki az a nő. Ivana megöregedett, jött egy fiatalabb. De ez nem lényeges, csak gondoltam, szólok, hogy milyen lelki és szellemi toprongyot veszel a védelmedbe:(
Meg hogy az is világos legyen, miért nem tudok osztozni a lelkesedésedben.

Amit a techcégekről írsz, abban egyet tudok veled érteni, mert ez így igaz: minden centnek mega felé hajlik a keze. Fogadjunk, hogy igen, a tiéd is. Mint ahogy az enyém is. Problémásabb lesz a helyzet akkor, ha a még mindig Amerikában székelő cégek pontosan a Trump lépései miatt döntenek másképp. De ez engem itt nem biztos, hogy érint:)
Nem ismerem annyira az amerikai társadalom összetételét, mint te, így nem is tudok (és nem is akarok) vitába bocsátkozni veled. Amivel kapcsolatban viszont határozott véleményem van, az semmiképpen nem tolerálható az én mércémmel mérve.

she_wolf 2017.01.31. 11:28:15

@csillagkutya seven:
Nem veszed a fáradságot, hogy a linkelteket elolvasd és értelmezd, ugyanakkor deklarálod, hogy nem érvek. Valamit rosszul látok?

(Ha egy védőoltás valakinél szövődményt okoz, akkor annak az oltásnak semmi értelme? Szerintem ne gyúrjuk egymást:))

she_wolf 2017.01.31. 11:32:11

@csillagkutya seven:
Bocs, a hivatkozott linkek @karandash: -nak írt válaszomban vannak.

2017.01.31. 11:43:36

@négyláb:

négyláb 0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2008.09.29. óta tag.

Ritkán szól, de akkor legalább önmagát dicséri álnéven. :D

2017.01.31. 11:45:20

@csillagkutya seven:

"de én is olvastam elég történetet erről , hogy nem mindenkinek lett jó az adott oltás"

Na most ha ezt bármire és érvként akarod felhozni, akkor egy dologra lehet az.
Tudsz olvasni.

HABONYKOMMANDO 2017.01.31. 11:54:52

ORSZAGOMAT EGY TELEFONERT !!!!!!!!!!!!!!!

A cikk iro azt akarja sugalni, hogy adjuk at az orszagunkat a minket elozonlo araboknak, szamoljuk fel az 1000 eves alamisagunkat, kulturankat, es kompletten szunjon meg a magyarnemzet, mert lehet hogy majd egyszer az egyik illegalis arab bevandorlo epit egy semmire sem hasznalhato, semmivel sem kompatiblis sokszorossan tularazott, gagyiszar telefont ????
Hat en valahogy nem latom ezt akkor nagy lehetosegnek. Inkabb rendelek otod annyiert haromszor jobb telefont kinabol, es meg az orszag is megmarad.

szdan 2017.01.31. 12:08:21

Ugyan írjátok már meg azt is, hogy az említett "techágyúk" közül hányan papírok nélkül, illegálisan, kerítéseket átvágva, rendőrkordonokon áttörve, fiatalkorúnak hazudva, papírjaikat eldobálva, útjukon nőket megerőszakolva, nyelvet sajátjukon kívül nem tanulva, "allahu akbart" üvöltözve futottak be?
Nos, kíváncsian várom az elemzést - persze hiába.

NEHALEM 2017.01.31. 12:11:40

Ha egy csoport tagjainak többségét jellemző tulajdonságokat kiterjesztjük, általánosítunk a csoport összességére, akkor az hiba, ám, ha ugyanezt fordítva tesszük és találunk egy ellenpéldát amit felmutatva vesszük védelembe a többséget, akkor az teljesen rendben van, követendő gyakorlat. Miért van, hogy a liberalizmus zászlaja alatt (akár csak idehaza nézzük) rendszeresen szembe mennek a józan emberi ész diktálta és évezredek óta a védekezést szolgáló mechanizmusokkal? Az előítéletek és az általánosítás az emberi történelem/evolúció folyamán a fennmaradást szolgálta.

Csak Norris 2017.01.31. 12:13:14

A libbantakkal egy dolgot lehet tenni. Nem tudomást venni róluk, nem idegeskedni az ügyeskedéseiken, nem reagálni a felvetéseikre és vádjaikra, mert az ember csak magának árt.

Érdekes módon most azok a libák Trumpoznak magyaként a legjobban, akik a határon túli, illetve kivándorolt magyarok TÖRVÉNYES szavazati jogát kétségbe vonják. ´
És ezek akarják megmondani, mi legyen az USÁ-ban.

NEHALEM 2017.01.31. 12:13:57

@szdan:
Jellemző, hogy találtak 1 db diplomás szenegálit, aki villamost vezet: ergo minden 'migráns' értékes, szeretetre méltó és támogatandó ember.

NEHALEM 2017.01.31. 12:16:25

@Csak Norris: Egyébként mi a gyakorlati jelentősége és haszna kis porbafingó népünk, parányi országunk polgárainak fejébe sulykolni nap mint nap, hogy Trump az eredendő gonosz?
(Patás Orbán amerikai kivitelben)

2017.01.31. 12:26:03

@NEHALEM:

Tudod, mi a jellemző? :D
Ez:

NEHALEM 0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.05.12. óta tag.
vs
szdan 0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.05.31. óta tag.

De legalább nem azonos napon. ;)

négyláb 2017.01.31. 12:30:33

@MikeBoy: Csak azt nem írtad meg, kinek az álnevén írok, hogy legalább én is tudjam, kivel kell azonosulnom. Behajto70 vagy karandash? Vagy mindkettő? (Egyébként bármelyikükkel vállalom, mert mindketten színvonalas hozzászólásokat írnak. Akivel viszont semmiképpen sem vállalnék közösséget, az olyan magvas hozzászólásokat ír, mint " Neked is, TE NAGYON HÜLYE" és még ennek ellenére köszönettel tartozunk neki, hogy nem süllyed még mélyebb szellemi mélységekbe, ahol egyes idióták abban élik ki magukat, hogy a legtrágárabb módon igyekeznek lezülleszteni a kommenteléseket, elriasztva nem csak a hozzászólástól, hanem még a kommentek elolvasásától is a normális civilizált embereket. Egyébként örülök, hogy feltetted ezt a statisztikát, mert így én is látom, amit idáig nem összegeztem. Viszont - miután így belelátsz mindenbe - én meg megkérdezném, csak nem Te vagy maga a blogíró, aki utána a nemtetsző kommenteket álnéven lebunkózza?

E.Katolnai 2017.01.31. 12:30:35

Nincsensk mohamedán menekültek csak pofátlanul betolakodó mohamedán hóditók!
Már nem egy hsz-emben próbáltam megfogalmazni h migráns és migráns között oriási különbség tátong. Nem lehet egy kalap alá venni a semmirekellő négereket vagy a vallásfanatikus sivatagi négereket (arabokat) a művelt hindukkal vagy koreaiakkal. Összemosni a világ értéktelen szemetjét (mohamedánokat) alkotásra, tanulásra , modernizációra képes népcsoportokkal végzetes hiba. Vonalat kell húzni, h mi az egyetemes emberi érték és mi az ami nem az. Pl. 10 éves kislányok házasitása vén 60 éves kecskékkel nem érték, kisbabák megcsonkitása nem érték, nők megkorbácsolása, megkövezése nem érték, mohamedán "becsületgyilkosság" nem érték, pedofilia nem érték stb. stb lehetne még sorolni mindazt, amit a liberális söpredék "kultúrális hagyomány" feslett szónyege alá rejtene, h igy védje a mohamedán férgeket.
Ki kell mondani, h a fos az fos, a hányás meg hányás!

Csak Norris 2017.01.31. 12:34:45

@NEHALEM: Na ezt nem értem én Sem. Nagyanyám mikor még élt, erre mindig azt mondta "kutyaugatás nem hallatszik a mennyországba".

De kishazánkban még ezen is képesek egymás torkának menni, mint az óvodában régen gyerekek, ki van Sandokánnal és ki Brooke kapitánnyal.:DDD

E.Katolnai 2017.01.31. 12:36:41

Kikellene mondani, h a mohamedán aljanép nem egyenlő a szellemileg, lekileg kifejlett máss népekkel, valláscsoportokkal. Nem mentségeket kéne találni a nők megkorbácsolására, megkövezésére, a mindennapos mohamedán pedofiliára, a kisbabák megcsonkitására, henem erőteljesen fellépni minden mohamedán aljasság ellen.
Itt kéne kezdeni tisztelt liberális söpredék!

2017.01.31. 12:38:10

@négyláb:

Miután saját magaddal beszélgetsz, nem gondolod komolyan, hogy érdekelsz!?
Komolyan mondom, olyan szánalmas vagy, hogy hányni sincs kedvem tőled.

négyláb 2017.01.31. 12:52:15

@MikeBoy: Kb. erre a magasívű válaszra számítottam. Könnyítsél nyugodtan magadon. A következő feltólulásodra már nem reagálok.

she_wolf 2017.01.31. 13:33:10

@E.Katolnai:
...és nem mohamedán aljasság ellen is.
Minden vallásnak van/lehet árnyoldala is, ami fanatizmussá nőheti ki magát, vagy éppen más vallás követőjének szemében nem tetsző cselekedetben nyilvánul meg.
A fanatizmus azonban kétségkívül a legkárosabb minden szempontból, és minden téren.

Korea? Dél-Korea közel fele nem vallásos, Észak-Korea "vallása" pedig diktatúra -vagyis csak papíron van vallásszabadság, egyébként ateizmus van.
A hinduizmus pedig a maga kasztrendszerével ...hát, nem is tudom. De legalább ártalmatlan:)

fehérfarkas 2017.01.31. 13:35:34

@midnight coder: @she_wolf: @Behajtó70: @Córeszmaci: @na4: @négyláb:

Csak a tényszerűség kedvéért:
1. Trump rendelete nem az illegális migránsokat tiltotta ki, hanem a legális amerikai vízummal rendelkezőket. Ezek között vannak, akik évek óta az USÁ-ban élnek vagy dolgoznak, csak hazamentek a családtagjaikat meglátogatni. És vannak olyanok, akik nem az USÁ-ban élnek, de amerikai cégeknek dolgoznak külföldön, vagy éppen pont az amerikai kormánynak vagy hadseregnek külföldi tanácsadóként. Valamint vannak olyanok, akik művészeti vagy szakmei rendezvényre mentek volna az USÁ-ba azért, mert az amerikai partner hívta meg őket. Persze vannak menekültek is köztük, akiket Trump rendelete érint: pl. iraki keresztény menekültek.
2. Az USÁ-ban kb 12 millió illegális bevándroló van. Ezek nem a muszlim országokból vannak, hanem a keresztény Mexikóból, Kubából és egyéb latin-amerikai országokból.

Az érthető, hogy a háborús vagy polgárháborús országból érkezőket jobban akarja szűrni, főleg ha az adott országban a szélsőségesek megerősödtek. De ez a nemzetbiztonsági szakszolgálatok, a titkosszolgálatok feladata leellenőrizni és kideríteni az országba érkezők hátterét. Egy ilyen rendelettel pont azokat nem engedi be, akiket egyébként be kelle, mert mindent rendben találtak náluk és korábban már megkapták a beutazási vízumot.
Ja, és a szélsőségesek ugyanúgy illegálisan be fognak menni ezek után is mint az olasz, ukrán, orosz, kínai, latin-amerikai maffiózók, meg a külföldi illegális kábítószerek a legális határokat és ellenőrzést kijátszva.

Meg lehet tenni az iszlámot és a muszlimokat bűnbaknak, csak éppen értelmetlen, mert köze sincs a valósághoz.
Egyébként pedig a muszlim menekültek többsége nemhogy nem az USA menekül, de még az EU-be sem megy többségük. Hanem a saját országaik szomszédságába megy a többségük.
Az afgánok többsége Pakisztánba és Irakba. A szír és irakiak többsége pedig Törökországba, Libanonba, Jordániába, Egyiptomba és Irak déli békés részébe.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.31. 13:57:52

Biztos hogy a felsorolt emberek útlevél , papírok, és engedélyek nélkül özönlöttek be az USA-ba, mint hozzánk akik kerítésen át, papírokat eldobálva, hatóságokat messzirőlkerülve jönenek ?

Avagy csak a posztíró büfögött egy újabb hazugságot, Soros Gyurcsi bácsi előszopójaként ?

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.31. 14:02:44

@fehérfarkas:

"Meg lehet tenni az iszlámot és a muszlimokat bűnbaknak, csak éppen értelmetlen, mert köze sincs a valósághoz. "

Ez igaz.

Nem az iszlám a hibás, hanem az Obama kormányzat, Clinton féle vezetése, akik felforgatták az Iszlám világot, és mindenhol káoszt hagytak maguk után Líbiától, Irakon keresztül, Afganisztánon, Egyiptomon át, Szíriáig.
(Arab Tavasz országai)

A hetekben pártolt át a Szír ellenzékinek nevezett USA által felfegyverzett teljes hadsereg, az ISIS-nek az Al-Kaida-nak nevezett formációjához.

Az Iszlám csak abban hibás, hogy a hithű muszlimok képtelenek integrálódni, hogy a kafírokat (minket) megvetnek, és kihasználnak, hogy nőket erőszakolnak, mert semmibe vesznek, és felrobbantanak ha eléggé fanatikus a hívő.

she_wolf 2017.01.31. 14:03:24

@fehérfarkas:
Nem tudom, miért szólítottál meg (de azért köszönöm!), nekem nem elsősorban Trump bevándorláspolitikája akadt meg a torkomon, hanem amit linkkel alátámasztva írtam.
Egy Földünk van, talán vigyázni kéne rá. De Trump szerint az űrkutatás is úri huncutság:(
Szerény képességű aggyal csak szerény ismerekekre lehet szert tenni.

she_wolf 2017.01.31. 14:16:35

@Ballib cenzúrázók réme 22:
A hófehér seggű is erőszakol nőket. Ja, bocs, "egy feleséget nem lehet megerőszakolni" mondta vala ez a címeres ökör.

(A hithű muszlim hitűsködjön otthon, közöm semmi. Azt egyébként én sem értem (pedig de!), hogy Amerikának miért van egy olyan kényszeres viselkedése, hogy mindenbe bele kell ütnie az orrát. Úgy tűnik, a vietnami fiaskó nem volt elég, most valami nagyobbra fáj a fog. Bele fog törni, borítékolom.)

wolves84lb 2017.01.31. 14:20:25

@karandash:
"Trump mégis megtette, példamutatóan ment szembe a bigott közvéleménnyel már akkor is, amikor Ivana Trumpot elvette."

Ez jó volt :))) Biztosan nem volt szerepe a házasságnak az asszonyka külseje...ahogy Melanianál sem :) Aki spec illegálisan dolgozott és élt egy ideig az USA-ban - ez zavarja az embereket, úgy általában, nem az, hogy szlovén.

De szép próbálkozás volt.

wolves84lb 2017.01.31. 14:23:15

@karandash:
"Miről is ír a posztoló?

Satya Nadella indiai, tehát nincs kitiltva, de ő amúgy se tett le annyit a Microsoft asztalára, mint anno Bill Gates. A Microsoft már másodhegedűs a legtöbb területen."

Mondjuk, nem ártott volna, ha megérted, valóban miről írt a posztoló, esetleg megnézed az eredti linket is. Nem azok szólaltak meg, akiket kitiltottak, hanem azok, akiket ez zavart. Mert mondjuk a cégük jópár alkalmazottját, esetleg barátaikat, kollégáikat érinti a rendelet.

És az aduász, az valóban öt pontos...ő amúgy sem csinált semmit Bill Gates-hez képest. Na bazdmeg...ez igen.

2017.01.31. 14:33:16

@she_wolf: "Egyébként pedig teljesen igaza van, tessen visszaadni az ígéret földjét az őslakosoknak (Injun Joe-éknak), oszt akkor ingatlanoskodjon Donaldkacsapihehajú Trump. Wigwam rulez, abból építsen mégyabirodalmat. Úgyis csak bohócnak jó:("

Az őslakosok is úgy avászkodtak oda be Szibéria felől. A vikingeket még le tudták nyomni, de a spanyolok, franciák és angolszászok lenyomták az indiánokat, mint a bélyeget. Aki elveszti a háborút az a legyőzött kegyére van utalva. Ma az indiánok kaszinójogokat élveznek, rezervátumaikban önálló joghatóság van, amibe nem is szól bele a szövetségi állam. Nézzük meg más meghódított népeknej milyen sors jutott: mohamedánok mindenhol eltörölték az őket megelőző kultúrát. A japánok eltüntették az ainu őslakosságot. Brazíliában marginálisak az indiánok, jogaik alig vannak. A Kárpát-medencébe benyomuló magyarok is lenyomták az avarokat, szlávokat, ahogy a Brit szigeteken is az angolszászok a briteket, pikteket, majd vikingek és normannok az angolszászokat, a földjükön új államokat alapítottak. Ez a világ rendje.

Mellesleg az amerikai indiánok is irtották, hódították egymást a fehérek érkezése előtt, utána meg egymást túlszárnyalva szövetkeztek franciákkal, angolokkal, hogy hatékonyabban tudják irtani az ellenséges törzseket.
Vannak tudósok, akik szerint az Amerikába Ázsia felől érkező indiánok találtak ott valamilyen emberi civilizációt, még a jégkorszak előttről és annak megadták a kegyelemdöfést.

wolves84lb 2017.01.31. 14:35:49

@Ballib cenzúrázók réme 22:
"Nem az iszlám a hibás, hanem az Obama kormányzat, Clinton féle vezetése, akik felforgatták az Iszlám világot, és mindenhol káoszt hagytak maguk után Líbiától, Irakon keresztül, Afganisztánon, Egyiptomon át, Szíriáig.
(Arab Tavasz országai)"

Na, ez az újabb felső gondolat? Hogy mostantól a demokraták a sátán küldöttei, és a republikánsok az angyalkák? Csak mert Trump nem köpte le orbánt? :)
Mintha kihagytad volna G.W. Bush-t...tudod, 8 éven keresztül ő szenvedett Afganisztánban...meg Irakban...

Arab Tavasz...meg Clinton-éra...istenem...:)

she_wolf 2017.01.31. 14:57:34

@karandash:
Én nem mentem ilyen messzire, de nem is történelmi síkra akartam terelni a dolgot. csak tettem egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy "ha már bevándorlás"...
És újfent: nem a bevándorlási politikája nem fér a bögyömbe, hanem az, hogy egy akkora államközösség feje hogy lehet egy hedonista, aki ráadásul még ostoba is (arról nem is beszélve, hogy nem lát túl az USA határain)?
Mert mondanám, hogy meg is érdemlik az amerikaiak, de ha sokáig húzom, én sem kerülhetem el a káros következményeket -pedig nem vagyok már mai csirke.
(Megtisztelő, hogy visszamentél a legelső hozzászólásomig, amit némi iróniával indítottam. A hozzászólás érdemi része a 2. bekezdésben volt.)

fehérfarkas 2017.01.31. 14:59:45

@NEHALEM: @szdan: @HABONYKOMMANDO: @Csak Norris: @E.Katolnai:

Látom nagyon ismeritek a muszlim és az arab világot.
Látom fogalmatok sincs a valóságról. Arról, hogy 1,7 milliárd muszlim él a Földön, és ennek 60%-a Dél- és Délkelet-Ázsiában. Ráadásul a legnépesebbb muszlim ország nem sivatagi ország, hanem egy szubtrópusi szigetország.
A Közel-Keleten és Észak-Afrikában együttesen csupán a muszlimok 20%-a lakik. Ebben a 20%-ban az arabok, berberek, tuaregek mind benne vannak.
A muszlimok maradék 20%-a lakik fekete Afrikában, Közép-Ázsiában, Kelet-Európában (Kaukázusban és Balkánon), Oroszországban őslakosként, valamint a nyugati országokban bevándorlóként. Jól olvasstok, hogy Oroszországban is: Oroszországban több őslakos muszlim él, mint Libanon + Jordánia + Kuvait + Katar + Bahrain + Omán együttes lakossága a vendégmunkásokkal együtt!!!
.
Ráadásul ezen nagyon ellenségesnek tartott muszlimok közül Pakisztán és Banglades (valamint India) küldi a legtöbb ENSZ kéksapkás békefenntartót a világ válságos térségeibe (messze többet, mint a nyugati országok).
Továbbá a muszlim országok valamelyik nagyhatalomnak a szövetségesei:
- Törökország NATO tag,
- Szaúd Arábia, Katar, Egyesült Arab Emirátusok, Omán, Bahrain, Kuvait, Jordánia, Egyiptom, Azerbajdzsán, Koszovó az USA szövetségesei.
Tunézia, Algéria, Marokkó, Mauritánia, Libanon Franciaország szövetségesei.
- Oroszország ugyan nem Nyugat, de Európa része, így Szíria, Irán, Kazakhsztán, Üzbekisztán pedig Oroszország szövetségesei.
- Ez viszont már tényleg se nem Nyugat, se nem Európa, de Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdasági tömörülése, amelyben 10 eltérő vallású ország alkot egy gazdasági és politikai szövetséget:
Indonézia, Malajzia, Brunei Szultanátus pedig az ASEAN tagjai - sőt, Indonézia és Malajzia az ASEAN alapítói közé tartoznak, és az ASEAN központja is Indonézia fővárosában Dzsakartában van.

Néhány muszlim országot a Nyugat a sötét középkorba visszabombázott (Afganisztán, Irak, Líbia, Szudán) és megszállt (Afganisztán, Irak), vagy proxy háborúval rombolja le (Szíria), vagy nemzetközi szankciózza (Irán, Szíria, Észak-Szudán, Líbia), de a többségüknek a Nyugat a szövetségese.
Vagyis a tilogikátok alapján a Nyugat a szélsőségesek szövetségese.
Ez a gond azzal, amikor tudtlanságból olyan dolgokkal dobálóztok, amelyekről fogalmatok sincsen. Mert így szépen az egész Nyugat a szélsőségesek szövetségese (mert a logikátok alapján a muszlimok mind szélsőségesek, akkor a muszlim országok szövetségesei = a szélsőségesek szövetségesei).

négyláb 2017.01.31. 15:12:26

@fehérfarkas: 1. és 2. pont teljesen így van, egyetértünk. A végével vitatkoznék:"Meg lehet tenni az iszlámot és a muszlimokat bűnbaknak, csak éppen értelmetlen, mert köze sincs a valósághoz", mert bizony sok köze van a valósághoz. A keresztény bevándorlók nem fogják sem Amerikában, sem Európában a feje tetejére állítani a világot. A muszlimok igen. Hagy utaljak a felmérésre, amely nemrég készült Németországban, éppen a jelenlegi migráció kapcsán: az évtizedek óta ott élő muszlimok/törökök a mai napig nem fogadják el lelkükben, csak a külvilág kényszerítő hatása miatt a német/világi törvényeket. (Addig és ott, ahol kisebbségben vannak) Más: a terroristákat 100 muszlim közül 90 ha nem is támogatja, de soha nem jelentené fel, a lelkük mélyén rokonszenveznek velük. Ezek az állítások nem a kurucinfo-ról származnak, nagy német hírpotálokon utánuk lehet keresni.
A háború elől menekülők valóban elsősorban a szomszédos országokban húzódnak meg, ez teljesen így van. Ebből viszont az is következik, hogy az Európára zúduló milliós áradat legnagyobb része gazdasági menekült, akiknek mindenfélét igértek és ezeket a befogadó országokon számon is kérik, ill. kisebb részük radikális iszlamista (vagy azzá váló). Ha egy teljesen eszét vesztett német kancellár integetve hívogat mindenkit, persze hogy milliók kelnek útra ma már Afrikából is, a folyamat teljesen kezelhetetlenné vált és ez még csak a jéghegy csúcsa. Ennél már csak az a felháborítóbb, hogy a saját agylágyulásának következményeit az összes többi országra is szét akarja teríteni. Ugye a saját szintünkre lefordítva érthető a hasonlat:
Ha valaki egy (kétes) társaságot válogatás és felső számbeli korlát nélkül meghív magához vacsorára, akik végül már nem férnek el az asztalánál, ugye nem haragudhat azokra a szomszédokra, akikhez kétségbeesetten becsenget azzal a kéréssel, hogy fogadjanak 10-10 hivatlan vendéget át a vacsoraasztalukhoz (miközben azok hallják a szomszédból jövő segélykiáltásokból, hogy a meghívó feleségét és lányát bőszen erőszakolják a kedves vendégek), ha a szomszédok gyorsan magukra zárják és elreteszelik az ajtót és nem szeretnének ezekből a hívatlan vendégekből sem kérni, sem kapni...
Természetesen ennél nagyobb pofátlanságra is vetemedtek egyes nyugati politikusok és libsi médiák, akik Magyarországot kioktatva az 56-os menekültek befogadásával példálóztak. A két eseményt érdemes jobban szemügyre venni: Amig 56-ban a befogadott magyarok (akiknek legjelentősebb része kvalifikált értelmiségi ill szakmunkás volt, hónapok alatt beilleszkedett a befogadó országba, annak lojális polgárává vált, dolgozni akart és létszámát tekintve is elenyésző volt, addig a mostani népvándorlás számát tekintve felső korlát nélküli, túlnyomó részében képzetlen, beilleszkedésre képtelen és nem is akaró tömeg, megspékelve terroristákkal. Nos, akik ebben a két folyamatban valamilyen hasonlóságot vélnek felfedezni, azok vagy teljesen meghibbantak, vagy szándékos félrevezetők a legrosszabbik fajtából. Azoknak csak azt tudom ajánlani, kövessék Gyurcsányt, fogadjanak (de ne csak addig, amig a tv-csatornák felveszik, mint azt Fletó tette) muszlim migránsokat a házukba, bízzák rájuk a feleségüket meg a lányaikat, bizonyára jó tapasztalataik lesznek......

she_wolf 2017.01.31. 15:13:26

@karandash:
"Mellesleg az amerikai indiánok is irtották, hódították egymást a fehérek érkezése előtt, utána meg egymást túlszárnyalva szövetkeztek franciákkal, angolokkal, hogy hatékonyabban tudják irtani az ellenséges törzseket."

Ugyanolyan törzsi háborúk voltak, mint amilyenekkel ma is találkozhatsz az afrikaiak között.
Az őslakosok kérdésköréhez egy link (csak mert kíváncsivá tettél) 2005-ből:
ujszo.com/cimkek/kitekinto/2005/05/06/kik-voltak-amerika-oslakosai

she_wolf 2017.01.31. 15:19:29

@négyláb:
"A keresztény bevándorlók nem fogják sem Amerikában, sem Európában a feje tetejére állítani a világot."

Már megtették, jóval korábban. Csak ma már hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a kereszténység hirdetésének égisze alatt milyen megbocsáthatatlan bűnöket követtek el.

fehérfarkas 2017.01.31. 15:23:20

@szdan: @NEHALEM: @HABONYKOMMANDO: @E.Katolnai: @midnight coder: @na4: @négyláb: @Csak Norris: @Córeszmaci: @Behajtó70:

Gondolom fogalmatok sincs róla, hogy az USÁ-t a szemetekben a gyűlölt ellenség, az általatok sivatagi kecskebaszónak tartó arab ország ismerete el először függetlennek (1777-ben a Marokkói Szulatántus). Vagy, hogy a 3. világháborúban, miközben Európában üldözték a zsidókat, aközben muszlim országok befogadták a hozzájuk menekült zsidókat (Törökország, Irán, Albánia), illetve egy muszlim ország annak ellenére tagadta meg a deportálásukat, hogy náci bábkormány megszállása alatt volt (Marokkó a náci bábkormány francia Vichy-kormány megszállása alatt volt, de a marokkói uralkodó nemet mondott Vichynek és Hitlernek a deportálásra).

Akkor egy kis információ néhány muszlim országról, direkt egymással ellentétesekről van szó:
(néhányotoknak lehet a világképe összeomlik, mások meg csak simán hazugságnak tartják majd a tényeket)

kkbk.blog.hu/2017/01/20/casablanca_es_marokko_a_nyugat_es_az_iszlam
kkbk.blog.hu/2016/10/07/marokko_mi_a_kozos_ii_szilveszter_papaban_a_jezus_filmekben_az_usa_fuggetlensegeben_es_a_zsidok_naci
kkbk.blog.hu/2016/03/06/dubaj_mitosz_es_valosag_luxusprostitucio_vagy_sci-fi_filmbe_illo_hi-tech_metropolisz
kkbk.blog.hu/2015/10/14/iran_az_iszlam_vilag_tudomanyos_fellegvara

Csak Norris 2017.01.31. 15:34:16

@fehérfarkas: Nem értem engem miért illesztesz be. Láttad valahol hogy az arabokról írtam volna bármit is?
Libbantakról beszéltem, és a köpönyegforgatásukról. Ha ök nem lennének, Obama meg Bushmanné, akkor talán az arabok is meg lennének a maguk kis világában, meg a nyugati világ is.
A máasik amit említettem, hogy a magyarok még a Trampon is egymäs torkának esnek.

Hacsak a magyarokat nem arabnak tartod, akkor nem értem engem miért szóllítottál meg.

négyláb 2017.01.31. 15:36:59

@she_wolf: ha évszázadokkal ezelőtti történelmi tényeket idézünk fel, akkor teljesen egyetértek Veled. Viszont most a mai problémákról beszélünk, így ebben a vonatkozásban azt hiszem igazam van. Pont a múlt tapasztalatait kellene felhasználni ahhoz, hogy ma már olyan ne történhessen. (Se keresztények, se moszlimok, se Palesztinában a zsidók által) Sajnos az indiánoknak nem lehet már visszaadni Amerikát. Világméretű agressziót pedig pillanatnyilag csak az iszlám generál. (Persze akkor visszamehetnénk Szaddam és Kadhafi ,megbuktatásához, mert mindennek az amerikaiak az okozói az általuk exportált "demokráciával"), csak a következményeit Európa szenvedi el.

to:rppapa 2017.01.31. 15:42:48

Hihetetlen, hogy az összes megszállott Orbán-hivő és a fizetett trollok most egyszerre megváltóként, Amerika és az illiberális világ megmentőjeként tekintenek egy kóros hazudozó bunkóra. Azt még megértem, hogy Amerikában meg tudta hülyíteni az alul iskolázott, műveletlen, az USA-n kívüli világról semmilyen ismerettel nem rendelkező fehéreket, akikben kb. úgy lappang a fajgyűlölet/fehér felsőbbrendűségi tudat, mint egyszeri magyarban az antiszemitizmus. De magát intelligensnek valló tanult európai ezt hogyan tarthatja helyes és követendő magatartásnak, azt fel nem foghatom.
Akár hackeltek Putyinék (amire azért inkább tennék 10 centet, mint az ellenkezőjére), akár nem, az biztos, hogy Putyin most nagyon röhög a markába.
A szerencsétlen csúti Maradona viszont most hiába reménykedik, várhatóan ő is pofára fog esni.

she_wolf 2017.01.31. 16:03:16

@négyláb:
Európa. Igen. Szív, mint a torkosborz. Volt egy nagy álom, hogy Európa kicsiny országait tömörítsük egy nagy unióba. Mint ahogy Amerika egy tagállamokból álló ország, úgy Európa is legyen egy nemzetközösség, ami az egykori Szovjetunió helyett ellensúly lehet. Csakhogy Európában nincs meg az az egység, ami az USA tagállamaiban megvan. Ahány tagország, annyi nyelv, annyi kultúra. Meg nem értés és ilyen mértékű kulturális és országonkénti társadalmi egyenlőtlenség eleve borítékolta a buktát. Ne legyen igazam, de nem kell sok idő az összeomláshoz. És hogy most miért szívunk még: mert volt, aki azt gondolta, hogy szívjóságból okos dolog komoly ellenőrzési stratégia nélkül beengedni Európába olyanokat, akiknek itt semmi keresnivalójuk nincs.
Sokan kétségbeestek itthon, hogy ezek majd "elveszik a munkát, erőszakolni fognak" meg hasonló baromságok. Eszükben sem volt ilyesmi, igyekeztek minél hamarabb tovább.
A következményeket láttuk, látjuk.
Nem vagyok jós, nem tudom, hová vezet mindez. És a politika nem érdekel (pedig ezek szerint mégis).
Engem most csak ez a pöcs érdekel, hogy milyen kutatásokat és intézményeket fog még elsöpörni.

pamut 2017.01.31. 16:20:52

@midnight coder:
Csak a saját előítéletes, ostoba, agymosottságodat bizonyítottad azzal hogy szerinted Steve Jobsból terrorista lett volna ha a muszlim apja neveli fel. Azon túl hogy csak mínusz IQ-jú egysejtűek képzelik, hogy a világ összes meuszlima terrorista, Steve Jobs biológia apja egy még ma, öreg fejjel is egy kaszinó alelnöke, tehát akítvan dolgozó vezető. Tehát a valószínűség inkább amellett van hogy a fia akkor is vezető pozíciót ért volna el ha ő neveli fel.

Az egész IT ipar tele van bevándorlókkal, ez konkrétan tény. Mondjuk neked tök mindegy, majd találsz más okot gyűlölni, megbélyegezni, fikázni, másodperc tört része alatt tudsz te ideológiát gyártan a lenézésedhez, megvetésedhez, gyakorlott vagy benne.

fehérfarkas 2017.01.31. 17:23:11

@E.Katolnai: "Nem lehet egy kalap alá venni a semmirekellő négereket vagy a vallásfanatikus sivatagi négereket (arabokat) a művelt hindukkal vagy koreaiakkal. Összemosni a világ értéktelen szemetjét (mohamedánokat) alkotásra, tanulásra , modernizációra képes népcsoportokkal végzetes hiba. Vonalat kell húzni, h mi az egyetemes emberi érték és mi az ami nem az. Pl. 10 éves kislányok házasitása vén 60 éves kecskékkel nem érték, kisbabák megcsonkitása nem érték, nők megkorbácsolása, megkövezése nem érték, mohamedán "becsületgyilkosság" nem érték, pedofilia nem érték stb. stb lehetne még sorolni mindazt, amit a liberális söpredék "kultúrális hagyomány" feslett szónyege alá rejtene, h igy védje a mohamedán férgeket.
Ki kell mondani, h a fos az fos, a hányás meg hányás!"

A négereket valóban nem lehet összemosni a nem négerekkel. Pl. egy néger keresztény közelebb áll egy néger muszlimhoz (gondolkodásában, mentalitásában, szocializációjában), mint egy szír keresztényhez. És fordítva is igaz, hogy egy szír muszlim közelebb áll egy szír keresztényhez, mint egy néger muszlimhoz.

A sivatagi néger az néger. A sivatagi arab pedig arab. Lehet újdonságot mondok, de nemcsak a sivatagban élnek arabok. Sőt, az arabok többsége már jó régóta nem a sivatagban lakik, hanem a tengerpartok és folyóvölgyek menti termékeny területeken. Csak egy kis részük él a sivatagban: őket nevezik beduinnak.
Ráadásul a muszlimok 80-a nem is arab. És nem is a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában él, hanem a világ más részein. A muszlimok több mint 60%-a él Dél- és Délkelet-Ázsiában. A világ legnépesebb muszlim országa pedig egy Csendes-óceáni szubtrópusi éghajlatú szigetország. De a világ 2. és 3. legnépesebb muszlim országa is szubtrópusi éghajlatú (bár az egyiknek emellett van sivataga is, de a világ 2. legmagasabb hegycsúcsa is).
Európában is él vagy kb 20-25 millió muszlim őslakosként (Kaukázus, Balkán, Oroszország, Ukrajna). Ezek nem a 20. sz-i bevándorlók, hanem az évszázadok óta itt élő muszlimok.

Az általad leírt kegyetlenségek és barbár viselkedések elítélendőek. A valóságban azonban nagyon kevés helyen fordulnak elő a muszlim világban. Azon a kevés helyen, ahol még most is a régi törzsi hagyományok szerint élnek. És ezeket nem az iszlám írja elő, hanem már az iszlám előtti korban is így életek. Azokon a törzsi helyeken egyébként a nem muszlimok körében is ugyanúgy előfordulnek ugyenezek.
Az általad felmagasztald hindu Indiában több becsületgyilkosság és kislány felnőtt férfival történő összeházasítása történik egy év alatt, mint a muszlim világban összesen. Hiába tiltja az ország törvénye, hiába jöttek létre civil szervezetek és médiakampányok ez ellen, ezt a régi több évezredes hagyományt a nagyvárosok szegény negyedeiben és a falusi vidékeken a mai napig folytatják.
De mi magyarok sem nagyon szólhatunk le senkit, mert a parlamentünkben, polgármesteri székeinkben és önkörmányzati képviselőhelyeinken jó pár "vakkomondort tartó" nőver található. Sőt, a nőlk másodrendűségét, és "a nők helye a fakanál mellett van" mentalitást még néhány popsztárunk is nemcsak vallja, hanem nyiltan népszerűsíti is. A kommentelők jelentős része pedig nekik ad igazat, és a nők jogait védőket pedig "lefeminácizza". a Nők a Nőkért Egyesület és a rendőrség statisztikái szerint Magyarországon minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak miatt.
A pedofiliát tömegesen pedig a legnagyobb keresztény egyház papjaira jellemző. Hiába kért értük bocsánatot a pápa, ha a pedofil püspököket a médiabotrány elcsitulása után visszahelyezik a hivatalukba. És ezt nem én állítom, hanem maga Ferenc pápa:
"A pápa szerint körülbelül minden ötvenedik pap pedofil, és püspökök, bíborosok is érintettek. Hozzátette: ez az egyház bűne, amelyet haladéktalanul orvosolni kell, mert a gyermekmolesztálás és erőszak lepraként fertőzi az egész katolikus egyházat."
www.borsonline.hu/aktualis/ferenc-papa-minden-otvenedik-pap-pedofil-/83937

Ezzel nem a keresztényeket, meg a kereszténységet bántom. És magyargyűlölő sem vagyok. Hanem a kettős mércére hívom fel a figyelmet: a muszlimokat a negatívumokat elkövető kisebbséggel mosod össze, míg az általad példaként említett társadalmak ugyanilyen elitélendő negatívumai fölött pedig becsukod a szemed, mintha azok nem léteznének.
Sajnos minden társadalomban van aljanép, csőcselék, primitív, bűnöző, szélsőséges. Nem ajánlott ezt kisebbséget a normális többséggel összemosni.

Egyébként pedig, ha zavarnak a muszlimok és ki akarod írtani őket, akkor ott van az ISIS. Nyugodtan csatlakozz hozzájuk, hiszen ők úgyis halomra gyilkolják a muszlimokat, lerombolják a meceteiket, és a régi híres muszlimok mauzóleumat és sírjait is elpusztítják. És ők sem olvassák a Koránt, ahogyan te sem. És ők is ugyanúgy félreértelmezik és félremagyarázzák az iszlám lényegét, ahogyan te is. Az ISIS-hez csatlakozva kiélheted az iszlamofóbiádat.

Spontán Bloggerr 2017.01.31. 17:47:20

Nézd a LEGÚJABB filmeket az interneten INGYEN! NEM FOGOD ELHINNI MENNYIRE EGYSZERŰ.
KATT IDE: onlinefilmek2017.blog.hu/2017/01/21/hogyan_nezd_a_legujabb_filmeket_az_interneten_ingyen_nem_fogod_elhinni

she_wolf 2017.01.31. 17:51:48

"Sőt, a nőlk másodrendűségét, és "a nők helye a fakanál mellett van" mentalitást még néhány popsztárunk is nemcsak vallja, hanem nyiltan népszerűsíti is."

Akkor ábrándultam ki belőle. Véglegesen.
Az egyház képviselőivel szemben zsigeri ellenérzés van bennem, pláne amikor tudom, hogy bort iszik és vizet prédikál valaki. Indiába pedig turistaként sem mennék. Csak a kasztrendszert említettem meg, nem akartam hergelni, ma nem olyan bugyigó van rajtam:)

she_wolf 2017.01.31. 17:58:48

@Spontán Bloggerr:
Ha már ide is betoltad magad, legalább valamennyire legyél témához illeszkedő!
Segítek:
indavideo.hu/video/Cowspiracy_-_The_sustainability_secret_MAGYAR_FELIRAT

fehérfarkas 2017.01.31. 18:01:34

@E.Katolnai: "Kikellene mondani, h a mohamedán aljanép nem egyenlő a szellemileg, lekileg kifejlett máss népekkel, valláscsoportokkal. Nem mentségeket kéne találni a nők megkorbácsolására, megkövezésére, a mindennapos mohamedán pedofiliára, a kisbabák megcsonkitására, henem erőteljesen fellépni minden mohamedán aljasság ellen.
Itt kéne kezdeni tisztelt liberális söpredék!"

lásd fentebbi hozzászólásomat: @fehérfarkas:

Ezt hívják kulturrasszizmusnak, amit művelsz, ahogyan gondolkodsz.
Gondolom fogalmad sincs arról, hogy Magyarországon az Árpád-házi királyaink idején éltek muszlimok (akik velünk együtt népvándorolva jöttek), külön törvényeket is hoztak számukra (őket izmaelitaként említik az akkori törvényeink, a zsidókat pedig izraelitaként). És a kereskedelemben és kézművességben töltöttek be fontos szerepet. És csak az külföldi Anjou királyaink kezdék el őket üldözni és erőszakkal áttéríteni a kereszténységre.
Aztán majd újra számottevő muszlim lakosság az Osztrák-Magyar Monarchia idején lett (főleg Bosznia annektálása után). Ezért 1916-ban hivatalosan is bevezették a Magyar Királyságban a sháriát, és hivatalos főmuftit is kineveztek. Egészen a Rákosi-rendszer kezdetéig érvényben volt a shária (Horthysták figyelem: az egész Horthy korszakban érvényben volt!!!) és volt magyarországi főmufti. Csak a Rákosi diktatúrája szüntette ezt meg.
Spanyolországban volt a legtovább jelen az iszlám, mert ott 711-től egészen 1492-ig. Egészen 1085-ig, Toledó keresztény kézre kerüléséig az Ibériai-félsziget 3/4-e muszlim terület volt (ma ez: Spanyolország, Portugália, Gibraltár). A 13. sz. közepétől a félsziget délkeleti része egészen 1492-ig.
Szicila 652-től 1072-ig volt muszlim terület.
Olaszországban a csizma déli csúcske 827-902-ig.
Kelet-Európában a Kaukázusban a 7. sz-tól kezdve vannak muszlimok, amikor az a terület az Omajjád kalifátushoz tartozott (majd utána az Abbaszida kalifátushoz).
Mint látod, mi magyarok még javában népvándoroltunk és "kalandoztunk", meg honfoglaltunk, amikor Európa délnyugati része muszlim terület volt. Vagyis régebb óta vannak itt Európában a muszlimok mint mi magyarok.
A Balkánon a 14-15. sz. óta.
Lengyelországban, Ukrajnában és Oroszország nyugati részében a 14. sz. óta (igaz, itt mindig is kisebbségként éltek).
Magyarországon a török hódoltság megítélése vitatott, hogy milyen volt. De az tény, hogy a törökök megvédték a reformátusokat a katolikusok üldözéseitől (ezért lett az ország keleti része, a törökök által uralt része református többségű, a nyugati része, a Habsburgok által uralt része pedig katolikus). És az is tény, hogy Rákócziáktól Kossuthékig a szabadságharcosaink oda menekültek, és a törökök befogadták őket és menedéket adtak nekik. Azt is kevesen tudják, hogy az amerikai polgárháborúban magyar muszlim is részt vett (ő is harcolt az osztrákok elleni szabadságharcban, majd ő is a törökökhöz menekült, ott ért át az iszlámra, majd onnan az USÁ-ba ment, és a rabszolgafelszabadító északiak oldalán harcolt a rabszolgaságpárti déliek ellen). Az 1. világháború után a Trianoni békeszerződés előtti régi határok visszaállításáért harcoló ún. "rongyos gárda" tagjai között muszlimok is voltak.
És, ha már törökök. A 19. sz-i nagy éhinség idején a Török Birodalom pénzt és élelemmel megrakott hajókat küldött Írország kikötőjébe, hogy az íreknek legyen mit ennijük és ne halljanak éhen.
A 2. világháború idején pedig Törökország és Irán befogadta a zsidó menekülteket. A náci bábkormány Francia Vichy-kormány megszállása alatt levő Marokkó szultánja megtagadta Vichy és Hitler kérését, és megvédte a zsidókat a deportálástól.

Jelenleg Európa legnagyobb városának Londonnak muszlim a főpolgármestere, ahogyan Hollandia ipari központjának Rotterdamnak is muszlim polgármestere van. Brüsszel önkormányzatában a képviselők többsége muszlim. Romániában pedig majdnem egy muszlim nő lett az új miniszterelnök (korábban a regionális fejlesztési miniszter volt), csak a köztársasági elnök megtagadta a kinevezését.

Mint látod, Európa történelmében régebbóta jelen vannak a muszlimok, mint mi magyarok. És nemcsak negtívan. A történelem nem egyszerűsíthető le fekete-fehérre. Ennél sokkal komplexebb.
Az ISIS gondolkodik ugyanilyen fekete-fehér, barát-ellenség képben mint te. Nem véletlenül írtam az előbb, hogy a gondolkodásod és világnézeted alapján simán közéjük tartoznál, ha pár országgal keletebbre születtél volna.

fehérfarkas 2017.01.31. 18:07:02

@she_wolf: "Nem tudom, miért szólítottál meg (de azért köszönöm!), nekem nem elsősorban Trump bevándorláspolitikája akadt meg a torkomon, hanem amit linkkel alátámasztva írtam."

Nem téged akartalak, csak valamiért eltünt az első hozzászólásom, és újra kellett kattintanom akiknek a választ küldeni akartam, és véletlenül bele kerültél, mert alattad is, fölötted is ott voltak a kommentjeik.

she_wolf 2017.01.31. 18:17:45

@fehérfarkas:
Semmi gond:)
Irigyellek a történelem ismerete miatt, én más irányból megközelítve vagyok zabos emiatt az egész miatt.

(És most -mivel asszonynak a fakanál mellett a helye-, teszem, amit vezírjeink szerint tennem kell:D)

kuki123 2017.01.31. 20:40:59

a jó édes nyádat kedves blog író,

kurvára nem mindegy hogy LEGALÁISAN több diplomás értékteremtől programozó, mérnök, tudós, emberekről beszélünk vagy alahh akbározó időszámítás szerint 1000-ben rekedt elmbeteg kecskebaszókról

az meg hogy egy ország elnöke hogy védi az országot...kurvára semmi köze kb semelyik cégnek...
A sok agymosott tüntető bizonyára elfelejtette 2001. Szept 11-ét
en.wikipedia.org/wiki/Terrorism_in_the_United_States
A fele muszlim támadás, tucatnyi 0/0-ás meghiúsúlt.

fehérfarkas 2017.01.31. 20:46:40

@kuki123:

go to @fehérfarkas:
Ott leírtam mik a valós tények.
Te csak a süket hablaty Habony propagandát nyomatod, aminek köze sincs a valósághoz. A nickneved pontosan kifejezi ki és milyen ember vagy valójában.

2017.02.01. 04:30:23

@wolves84lb: hazugság az, hogy illegális volt Melania az USA-ban, ezt az álhírt a Hillary médiabirodalma terjesztette.
Melania szép nő, nyilván férfiak szép, ápolt nőket vesznek szívesebben feleségül,mint tramplikat. De Trump talált volna elég szép nőt amerikai protestánsok közt is, illetve mint dúsgazdag üzletembernek, inkább a nők udvaroltak, nem kellett volna neki kelet-európai nőket elvenni feleségül. Az egyiket pont akkor, amikor az USA-ban a kommunizmus megva csehszlovák veszélyes szavak voltak...

Az is vicces, hogy Trumpot azzal vádolják,hogy antiszemita is. Csak a lánya áttért ortodox zsidó hitre, zsidóba férje és a gyerekeit is zsidónak neveli, Trump személyéhez közeli alkalmazottai közt, a belső körben pedig rengeteg zsidó van.
Trump az egyik legliberálisabb, de nagyon is amerikai elnök az USA történetében.

2017.02.01. 04:47:40

@she_wolf: igen kb erről van szó, az "indiánok" előtt több tízezer évvel is éltek Amerikában emberek, csak az utolsó jégkorszak alatt a több kilométer magas gleccserek leradírozták egész Közép-Nyugatot, ezért olyan lapos az USA közepe, semmi se maradt fenn a felszíni kultúrából. Aztán jöttek az indiánok az utolsó jégkorszak végén. Most meg bármilyen leletet is találnak az USA-ban az "elnyomott" indiánok nem engedik vizsgálni, mert a szellemeket zavarná meg tiszteletlenség az őseikkel szemben. Ja, picit megrendítené a victim culture-jüket, ha kiderülne, hogy már előttük is éltek ott emberek, nem ők voltak az elsők.

Képzeld el, hogy milyen lenne, ha régészek ma Magyarországon fel akarnának tárni egy avar, szláv, kelta, gepida, szarmata sírt, de a magyarok nem engednék, mert félnének, hogy kiderülne, hogy már előttük is éltek ott népek. Nonszensz! Most Amerikában ez megy, minden joguk megvan az indiánoknak, hogy tudományos kutatásokat hátráltassanak, hamisítsák a történelmet, mert a a fehérekben elültették ezt az eszement bűntudatot. Soha, sehol a világon egy nép, civilizáció se érzett bűntudatot amiatt, hogy meghódított, eltörölt egy másikat. Csak a mostani nyugati civilizáció ilyen önpusztító, öngyűlölő. Pedig ha valaki, akkor a fehér ember tette élhetővé a bolygót a többiek számára. Vakcinák, modern technológia és infrastruktúra, demokrácia, jogállam... ezek sehol se voltak korábban.

she_wolf 2017.02.01. 11:38:08

@karandash:
"De Trump talált volna elég szép nőt amerikai protestánsok közt is, illetve mint dúsgazdag üzletembernek, inkább a nők udvaroltak, nem kellett volna neki kelet-európai nőket elvenni feleségül."
Valóban. Kurvákat mindenhol találni:) Disztingváltabban: olyan szép hölgyeket, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében... a többit tudjuk:)
"....nem kellett volna neki kelet-európai nőket elvenni feleségül."" Ezt most éppen úgy mondod, mintha a kelet-európai nő lenne a hiányzó kapocs az emberré válás folyamatában. Ugye, nem baj, ha ezt kikérem a kele-európai (kelet-közép-európai) nők nevében?
Ha már ilyen szépen rákolunk az időben, a vakcinákat, egyebeket feltaláló, és a bolygót élhetővé tevő fehér ember a fasorban sem lenne veled és velem együtt, ha mitokondriális Éva elő nem mászott volna valamikor a Nagy-Hasadékvölgyből. Tudod: Afrikából, vagy honnan:D
A fehér ember piedesztálra emelése során rémlik, hogy a nem is oly távoli múltban volt már ebből balhé. Nagy balhé. Ja, jut eszembe, most is van. Napi, és rendszerszinten:(

Summa summárum: nekem semmi bajom nincs a bőrszínekkel, vallásokkal. Egészen addig, amíg kényszerítést nem érzek. Soha nem foglalkoztatott, hogy jóskapista fekete, fehér, vagy kiciszárga, netán ezek elegye, amíg ő sem tekint másodrendűnek a hókaságom, a neme, a szexuális beállítottságom, és egyéb dolgaim miatt. Az számít, hogy mit tesz. A gondolkodásunk, és a cselekedetünk határoz meg.
Tőlem járhat teplomba, akár ott is lakhat, de nekem ne írja elő, hogy miben/kiben higgyek! Én sem fogom megszólni az őt a hite miatt. Magánügynek tekintem.
De az már nem magánügy, hogy egy megalomániás, ostoba faszfej (bármelyik, nemcsak Trump!) intézkedései miatt tömegek szenvednek, mert olyanba ugatnak bele, amiről fingjuk sincs! És ilyen emberek irányítanak országokat! Agyrém:(

(Ha én volnék Trump lánya, én is áttértem volna valami más hitre. Mondjuk az apukámnak pöpecül elfogadható pénzes zsidó fiú helyett egy szikh felesége lennék:P Apu nézne nagyot, miután kitagadott a családból:D)

she_wolf 2017.02.01. 11:50:54

@karandash:
"Képzeld el, hogy milyen lenne, ha régészek ma Magyarországon fel akarnának tárni egy avar, szláv, kelta, gepida, szarmata sírt..."
Az attól függ, hogy kié lenne a terület. Mert ha példának okádék Mészáros nagyúré, akkor coki, ha Lézer Janié, akkor kutatócsoport sem kell, ránézésre megmondja, hogy haladjunk, nincs itt semmi látnivaló, de ha nagyapámtól megöröklök egy hátsó kertet, azt simán kisajátítják, mert találtak egy kisdobos nyakkendőt, ami igazolja, hogy....
Gyakran elgondolkodom azon, hogy mit rejthet a föld:) Ha vékony rétegenként le lehetne gyalulni (mint egy sajtszeletelő lapátkával) a talajt, vajon mik kerülnének elő, és hogyan írnák át a leletek a ma ismerteket?
Éppen éjjel futottam bele egy filmbe, ezúttal Anglia "alvilága" volt soron. Szeretem ezeket:)

kuki123 2017.02.01. 19:47:16

@she_wolf: Európa pöcsön rúgta önmagát.

az a gond, hogy a francia, angol, német, svéd(szindróma), holland belga, soha nem volt még leigázva...esetleg 1-2 évig volt egy másik ország, vagy behatolt a területére...de nem több.
Ismeretlen számukra mi az ha nem ők irányítanak, vagy csak szolgák a saját országukban (mivel ezt valójában ők gyakorolják más országokban)
Iszlámmal meg meg sose volt dolguk.
Így naívan magukból indultak ki, hogy kedves aranyos (értelmes diplomás tanult stb) beilleszkedő emberek, akik csak a munkának élnek.
Hát igen...végül is csak dolgozni nem akarnak...csak az erőszakos vallásuk meg a gyerekcsinálás van.
Meg lehet nézni a német bűnügyi térképet 2015 óta.
Utána még a hazudozást a no go zónákról, a valós tények ferdítése állami és média szinten...

kuki123 2017.02.01. 20:20:32

@fehérfarkas:
szerintem tisztában van ezzel Trump is.
Nem is mindegyik Arab országot tiltotta ki.
De jól látszik, hogy milyen elbaszott egy rendszert (elképzelést ) örökölt Trump...
Tudomásul kell venni. Amerika fogja eldönteni, hogy ki jöhet Amerikába, és nem te vagy bármelyik kívülálló.
És ennek így kellene lennie minden egyes országban.

Az meg non plusz extra, hogy milyen liberál ellenszél van ott is.
A tüntetéseket olyan szervezetek csinálták amiket Soros támogatott.
kuruc.info/r/4/168919/
Sajnos nem találom azt a videót, vagy képet, ahol mutatják ezeket a az agymosottakat..és az EU-s eseméynek után is "welcome refugees" táblát szorongatta az egyik néger nő.
De a facebook is felrobbant...
és bizony trump-ot támogatták.És nyíltan leírták, hogy akinek ez a kis dolog, ez az ellenőrzés kellemetlenség, annak kívül tágasabb.

Az EU-s felfogás a menekültekről, az iszlámról súlyosan megbukott.
Van egy másik út : Trump.
Nem gondolom, hogy Trump jó elnök lenne, bár eddig betartotta ígéreteit...már ez is nagy szó a mai politikusok közt.

Bár a kuki név lehetne f.sz...de valójában cookie, vagyis süti :)

she_wolf 2017.02.01. 22:18:01

@kuki123:
Avagy még mindig nem esett le, hogy engem nem érdekel Trump bevándorláspolitikája, és viszonya az egyes területeken élő, onnan Amerikába utazni akaró emberekkel, én teljesen más miatt aggódom, és mivel te ezt még mindig nem érted, azért irkálsz arról, hogy ki kit nyom el.
Értő olvasás rulez!

fehérfarkas 2017.02.02. 02:40:09

@kuki123:

Néha már azt hiszem a kommentedből, meg a hozzád hasonlók kommentjeiből, hogy Palpatin császár csupán egy kezdő cserkész volt Soros Györgyhöz képest. Van olyan rossz dolog a világban, amiről nem Soros tehet, ami mögött nem Soros áll?

fehérfarkas 2017.02.02. 13:18:14

@kuki123: "az a gond, hogy a francia, angol, német, svéd(szindróma), holland belga, soha nem volt még leigázva...esetleg 1-2 évig volt egy másik ország, vagy behatolt a területére...de nem több.
Ismeretlen számukra mi az ha nem ők irányítanak, vagy csak szolgák a saját országukban (mivel ezt valójában ők gyakorolják más országokban)
Iszlámmal meg meg sose volt dolguk."

Abban igazad van, hogy a felsorolt országok többsége soha nem voltak leigázva, leszámítva Napóleon és Hitler rövid uralmát. De pár év a világörténelemben valóban nem számottevő.

Abban már nincsen igazad, hogy "Iszlámmal meg meg sose volt dolguk."

A franciáknak, angoloknak, hollandoknak voltak muszlim gyarmataik. A németek pedig még a császárság idejében az Ottomán Birodalom szövetségesei voltak, sőt az 1. világháborúban egy oldalon harcoltak a britek és franciák ellen.

Érdemes elolvasnod ezt a cikket. Igaz, hogy Marokkó és Spanyolország, Portugália, Franciaország, Gibraltár meg az USA közti kulturális, művészeti, gazdasági és politikai kapcsolatokat mutatja be. Érdemes elolvasnod, mert jó sok sztereótípiát és prekoncepciót megcáfol (meg az alatta a kommentekbe leírt infókat is érdemes elolvasni).
kkbk.blog.hu/2017/01/20/casablanca_es_marokko_a_nyugat_es_az_iszlam

kuki123 2017.02.02. 19:46:38

@fehérfarkas:
Nem hidd el én sem így gondolom,
De mikor kiderül, hogy jah ez meg azt meg azt a szervezet is ő támogatja hivatalosan(tehát dokumentum van róla)
meg hozzá vesszük, hogy tucatnyi országban elfogató parancs van ellene...
Hát igen ....dögölne már meg

kuki123 2017.02.02. 20:08:48

@fehérfarkas: úgy értem ilyen formában nem volt dolguk, hogy most nem ők a leigázók, hanem őket igázzák le.
A mostani élő generációnak nincs tapasztalata ebben.
Nincsenek hozzá szokva, hogy az iszlámnak van egy másik oldala is...az amit nem látnak a nyaraláskor.
Születésben/gyerekcsinálásban meg nagyon erősek.
És míg a kresztények zsidók eldobják a valllást, vagy ne makarnak mindenkit kész akarva áttéríteni másik hitre, addig a muszlimok csak nagyon kevésen hagyják el a vallást és ellenségként kezelnek ha nem vagy muszlim...
Még a vallási ágak közt is folyamatos az összeütközés..
Kurvára problémásak na.

Ez nem azt jelenti hogy mind ilyen, de a a kevés jó képességű és szabálykövető közt, irdatlan mennyiségű közönséges bűnöző 3. világbeli kultúrájú erőszakos iszlamista van.

így joggal tilthat ki akárkit Trump,
Nem fogják válogatni azt a pár száz vagy ezer embert akik egyébként értékesek lennének az USA-nak....abban bízva, hogy esetleg nem lesz ő vagy a gyereke majd terrorista. vagy hogy majd a lánya felesége feketébe burkolva járkál az USA utcáin.
Van helyettük másik 100e fehér dolgos kultúrlény, keresztény liberális identitással a világ másik részéről.
Egyébként is az usában az a divat járja, hogy ha itt akarsz élni, akkor alkalmazkodj hozzánk, nem mi fogunk hozzád.
Sajnos az EU nem ezen az úton halad...vagy legalább is átestek a ló másik oldalára.

fehérfarkas 2017.02.04. 18:36:58

@kuki123: "úgy értem ilyen formában nem volt dolguk, hogy most nem ők a leigázók, hanem őket igázzák le.
A mostani élő generációnak nincs tapasztalata ebben.
Nincsenek hozzá szokva, hogy az iszlámnak van egy másik oldala is...az amit nem látnak a nyaraláskor.
Születésben/gyerekcsinálásban meg nagyon erősek.
És míg a kresztények zsidók eldobják a valllást, vagy ne makarnak mindenkit kész akarva áttéríteni másik hitre, addig a muszlimok csak nagyon kevésen hagyják el a vallást és ellenségként kezelnek ha nem vagy muszlim..."

Egyáltalán nem kezelnek ellenségként a muszlimok, ha nem vagy muszlim.
A legtöbb muszlim ország valamelyik nagyhatalomnak a szövetségese. Ráadásul pont az arab országok többsége az USA, EU és NATO szövetségese (kivétel pl. Szíria).
A Közép-Ázsia-i muszlim országoknál vegyes a kép: ott vannak orosz szövetségesek, USA szövetségesek, és az utóbbi időben Kína felé fordulók. Dél- és Délkelet-Ázsiában többségében korábban az USA szövetségesei voltak, de az ezredforduló óta egyre inkább Kína felé fordulnak.
Az ENSZ kéksapkás békefenntartói közül India mellett Pakisztán és Banglades adja a legtöbb kéksapkást.

A franciák, spanyolok, hollandok, angolok jelenleg is ott vannak a muszlim világban, csak ma már nem katonailag fegyveres megszállóként, hanem a vállalkozóik révén befektetőként és beruházóként. Illetve Franciaország oktatási minisztere egy marokkó bevándorló muszlim nő, Hollandia ipari központjának Rotterdamnak polgármestere szintén marokkói muszlim bevándorló. Angila fővárosának Londonnak polgármesetere pedig egy pakisztáni bevándorló család sarja, aki szintén muszlim.

Az USÁ-ban egyébként jelenleg kb 10 millió muszlim él. Köztük számos zenész, színész, komikus, sportoló, cégvezető, tudós és még politikus is. Sokat elmond az a tény, hogy az USÁ-ban 9/11 óta több mint 190.000 embert gyilkoltak meg. Ebből muszlimok által elkövetett gyilkosság 37 (2015-ös FBI adatok). Jól olvasod: a 190.000-ből csupán 37 (2001 szept. 11 utántól 2015-ig). Egy másik hivatalos FBI-jelentés állításai szerint az USA-ban 1980 és 2005 között végrehajtott terrorcselekményeknek mindössze 6%-át követték el radikális iszlamisták (és ebben már a 2001.09.11-i ikertornyok ledöntése is benne van).
2015 előtt Európában a terrortámadások kevesebb mint 3%-át követik el muszlimok - de vannak évek amikor 0%-ot (Europol adatok).

A muszlim terroristák a merényleteik 99%-át muszlim országokban követik el, és az áldozataik 99%-a muszlim. Ezek tények.
1,6 milliárd muszlim él a Földön. Sajnos vannak köztük szélsőségesek, terroristák. De vajon hányan? Az 1,6 milliárdna az 1% = 16 millió. Ez baroma nagy szám. Ez több mint 1,5 teljes Magyarországnyi lakosságnak felel meg.
Az 1,6 milliárdnak a 0,1% = 1,6 millió. Ez már közelebb állhat valósághoz, de terroristából még ez is nagyon sok lenne.
Csak józan ésszel kell végiggondolni, hogy az ISIS létszáma kb 25-40.000 fő, és mégis mekkora pusztítást tud csinálni.
Az 1,6 milliárdnak a 0,01%-a = 160.000 fő. Ez már közelebb állhat a valósághoz.
(a 160 ezer fő = a 300 milliós lakosságú USA által Afganisztán bevetett amerikai katonák száma, pedig az USA lakossága a világ muszlim népességének csupán 1/6-a)
De ha nagyobbik számot nézzük, akkor is a muszlimok 99,9%-a nem szélsőséges, nem terrorista. Azért egy 0,1%-nál kisebb létszámú csoportot összemosni a 99,9%-nyi többséggel elég nagy hiba. Ez nem más mint a muszlimok démonizálása, kollektív bűnösség elvének használata, megbélyegzése.

Az ISIS megerősödése Nyugatra is kihatással volt, és itt is megnövekedett a muszlim terrorcselekmények száma. De ez semmi ahhoz képest, amennyit az ISIS muszlim országokban követ el.

www.thedailybeast.com/articles/2015/01/14/are-all-terrorists-muslims-it-s-not-even-close.html
thinkprogress.org/world/2015/01/08/3609796/islamist-terrorism-europe/
www.loonwatch.com/2010/01/not-all-terrorists-are-muslims/
süti beállítások módosítása