Digitális történetek, kicsit másként.

100 éves az első DSLR megalkotója

Kis Nikon történelem, digitális szemmel

2017. július 26. - digitalstoryteller

nikon_header.png

Megy már egy ideje a Nikon 100. születésnapi kampánya, de valójában csak július 25-én töltötte be az évszázados kort a márka. Ezalatt az idő alatt elég sok legendás fényképezőgépet készítettek, de azt már kevesebben tudják, hogy hozzájuk fűződik az első DSLR, azaz digitális tükörreflexes gép is. Mondjuk nem egyedül csinálták.

Analóg töri

nikon_f.png

Elsőként egy kis törióra (és petting): a Nikon 1948-ban adta ki első fényképezőgépét, bár előtte is optikai termékeket gyártottak. Egy 1948. áprilisában gyártott gép egyébként fent is maradt: nemrégiben visszafogott 400 ezer dollárért adták el a legrégebbi ismert Nikont

Első talán igazán nagy durranásuk az F és az arra épülő széria volt. Az analóg fotózás most amúgy is reneszánszát éli, és hát egy Nikon FE vagy F2 még mindig elrabolja a rajongók szívét. Meg persze ott vannak még az olyan legendák, mint az AE-1, csak hát az nem F-fel kezdődik, de ez semmit sem változtat azon, hogy a Nikon 100 év alatt elég sok ütős analóg gépet rakott le az asztalra. 

Jöjjön a digitális kor

n.png

Ugorjunk is gyorsan 1999-be, amikor a Nikon piacra dobta az első értelmesen használható és elérhetô DSLR-t, a D1-et. A jellemzés nem tőlünk ered, hanem a kameratesztek egyik nagy öregétől, Ken Rockwelltől. Mint írta erről a lenyűgöző gépről: "Ez az első praktikusan használható DSLR, mert ez az első DSLR elég nagy felbontással a printekhez (2,7 MP), elég gyors működéssel (4,5 FPS), és elég alacsony árral (5000 USD) ahhoz, hogy legyen értelme a mindennapi használatban elsődleges kameraként."

Ezek az adatok mai szemmel nézve elég komikusak, de ez nem változtat azon, hogy a Nikon D + 1 szám sorozata ma is az iparág legjobbjai között van, ahogyan az olcsóbb D + 3 számos gépei is toplistások. De akármennyire is ez volt az első "használható DSLR", nem ez volt a legelső.

A prototípus

nikon_svc.png

Beszéljünk végre a legelsőről is, a Nikon SVC-ről, azaz Still Video Cameráról. A gépet - ami egy prototípus volt - 1986-ban mutatták be a Photokinán, és vélhetőleg ez volt az első DSLR. Ekkoriban már voltak hasonló kamerák, a Sony például már 1981-ben bemutatta a Mavica első prototípusát, de ez csak SLR kinézetű volt.

Így hát a Nikonra maradt a történelemcsinálás feladata: az SVC egy kis jóindulattal tényleg tekinthető az első DLSR-nek, hiszen működésében tükörreflexes volt, de az igazat megvallva a mai digitális gépektől kissé eltért a működése: a digitális jelet analóg videojellé alakította és úgy rögzítette. (Ez egyébként a többi gépre is igaz volt akkoriban.) 

És még egy kis érdekesség: a gép jelentős részét nem is a Nikon gyártotta, hanem a Panasonic, mivel ők a digitális technológiákban jóval előrébb jártak. 

Header kép: Aktuell Fotografi / Nikonweb.com

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr7512691061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása