Digitális történetek, kicsit másként.

A startup olyan, mint a vallás: hit kell hozzá

2017. április 25. - digitalstoryteller

nyereseg.png

Amikor (viszonylag) új tech-cégek értékéről olvasunk, néha olyan összegekkel találkozunk, amiket átlag halandó agya be sem képes fogadni. Uber 62 milliárd, Tesla 50 milliárd, Snapchat 25 milliárd – természetesen mindegyik dollárban, úgy, hogy ezek nem különösebben sikeres cégek anyagilag. De akkor mi az oka a őrült összegeknek? A hit!

Kezdjük ott, hogy van egy nagyon fontos angol kifejezés, a „valuation". Ezt szokták használni, amikor cégek értékeléséről beszélnek. Ez véletlenül sem egyezik meg azzal, hogy egy cég mennyi pénzt termel. Van hozzá köze, valahol messziről abból indul ki, de azért tesz néhány cifra kanyart.

Hogy mennyire fontos ez a különbség, azt jól mutatja, hogy az elmúlt időkben több hír is szólt arról, hogy a Tesla megelőzte a General Motorst valuationben. Úgy, hogy igazából nyomába sem ér a GM-nek, semmilyen más tekintetben sem. 

tesla_ertekeles.jpg

Klikk rá, nagyban jobb lesz! 

Egyértelműen látszik, hogy a GM egy igazi pénzgyár, döbbenetes nyereséggel, és mégis, nagyjából ugyanakkora piaci értékeléssel, mint a Tesla. (Előzgetik egymást ide-oda.) Ennek az okát lehet megtalálni a valuation számításának módjában.

ertekeles_menete.png

Egyszerűsített példa, de azért nagyjából stimmel

Az ábrából látszik, hogy a számítások a bevételből (tehát nem is a nyereségből) indulnak, de elég sok képlékeny dolog jön még képbe. Az iparági szorzó lehet pontatlan, a kilépési dátum változhat, a kilépési érték egy tipp, szóval a „valuation” sem más, mint remény, hogy a pénzt jó helyre fektették, és majd egyszer kivehetik belőle a befektetés többszörösét.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy nullperces startupnál még bevételről sem lehet beszélni, ott a terméket és a lehetőségeket nézegetik. Ilyenkor fontos tényező a csapat is, nem véletlenül szokták mindig megjegyezni, hogy a(z) Google/Apple/Facebook korábbi munkatársának új projektjéről van szó.

Szóval a gazdasági teljesítmény mellett (vagy helyett) olyan dolgokat figyelnek a valuationnál, amik reményt adnak. Egy tapasztalt emberben bíznak, de attól még bukhat nagyot. Az iparági sikereket nézve jó befektetésnek tűnhet egy csomó minden, a Facebook például a sok károgás ellenére is sikeres lett, a Twitter viszont perecelt. A bevételek is lehetnek jók, de attól még a profit lehet nagyon kicsi.

Azaz tippekről és reményekről beszélünk. Matekra és tapasztalatokra alapozzák őket, de attól még csak remények. És ezt nem csak mi okosodjuk innen egy blogban, a Tesla alapító-vezérigazgatója is ezt mondja: 

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr4712453015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása