Digitális történetek, kicsit másként.

Melyik a legjobb csúcsmobil? Az összes!

Segítünk telefont választani végtelen pénzből

2017. március 01. - digitalstoryteller

telefon.jpg

Az MWC-n csőstül jöttek az új csúcstelefonok, és még messze van az év vége. Rövidesen jön egy új Samsung, aztán egy (vagy három) iPhone és megint egy Samsung. Csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy vajon a világ összes pénzéből melyiket kéne megvenni? Nagyjából tökmindegy.

Tíz éve, amikor megjelent az első iPhone egyetlen tulajdonságával elverte a piacot: rezisztív helyett kapacitív volt a kijelzője (és az UI ujjbegyre volt tervezve). Ebben az időben elég izgalmasak voltak a telefonbejelentések. Tud-e a konkurencia olyan jót, vagy jobbat csinálni, mint az Apple? Jó lesz-e a kamera? Jó lesz-e az új Android? Lesz App2SD? Lesz végre copy-paste az iOS-ben? Milyen funkciót lop vesz át az Apple a Google-től vagy fordítva? Most akkor a HTC-ről másolta az iPhone a unibody alumínium design-t vagy nem? Na, ez az időszak múlt el 10 év alatt, ahogy összerázódott a piac, és nagyjából mindegyik gyártó ugyanarra lett képes.

Proci

cpu.jpg

Az Apple-nek, a Huawei-nek, meg pár másik cégnek saját procija van, a többiek általában Snapdragon 821-et vagy jobb esetben 835-öt használnak. A Samsung például felvásárolta az összes 835-öt, de tolja a saját Exynosát is. (Meg az Apple-nek is gyárt chipet.)

De melyik a legjobb? Ma már egyik sem. Mindennapi használatnál egyik sem lesz érdemben jobb a többinél, kis szerencsével az újabbak energiatakarékosabbak lesznek a csíkszélesség csökkentése miatt. Nagyjából már mindenhol van gyorstöltés és a VR-t is elviszik erőből. Ameddig nem rontanak el egy szériát (vö.: Snapdragon 820 810 és a melegedés), addig bármelyikkel jók vagyunk. 

Sok Youtube-os teszt van, ami megmutatja, hogy az Apple gyorsabban nyit meg egymás után appokat az Androidnál, de hát ezek annyira értelmes tesztek a mindennapi életben, mint ha azt néznénk, hogy melyik telefon hogy vág kenyeret.

Memória

ram_1.jpg

Androidon 4-6 giga RAM, tök jó, elfér benne a fél internet. Az Apple most 2-t használ, mert más a memóriakezelés, a szoftver, és a felbontás is jóval kisebb.

A túl sok a böngészőablak úgyis újra fogja tölteni az oldalakat, de ha 2-3 app között multitaskolunk, akkor mehet az bármeddig. Elviszik ezek már egész értelmesen a multiwindow-t is, ami a Nougat óta az Androidban hivatalosan is benne van. 

Kijelző

keppont.jpg

HD/QHD/4K, LCD meg OLED. Mindegyik egyre szebb, mindegyik egyre jobb. A felbontás igazából tök mindegy mekkora, úgysem látjuk már a pixeleket. VR-nél számít, de addig nem. Sokkal izgalmasabb kérdések is vannak itt már: mit kezdenek a hajlított kijelzővel, mikor terjed el a HDR? De hát ezek is apró lépések, és senki sem vezet igazán a többiek előtt. (Na jó, a Samsung talán AMOLED technológiában vezet, de hát nincs baj, az Apple úgyis tőlük veszi a kijelzőt.) 

Kamera

sony.jpg

Kicsit túlozni fogunk, de attól még: a szenzorokat a Sony gyártja. Nem minden telefonba (és fényképezőgépbe), de meglehetősen sokba. Ezért - és a technológiai korlátok miatt - a kérdés ma már nem a hardver, hanem a szoftver. Ebben az iPhone elég jó, a Samsung (és általában a távol-keletiek) más színvilágot preferálnak, de ettől függetlenül is egyre jobbak. (A vicc, hogy a szenzorkirály Sony elég rossz.)

De a lényeg: kamerában is egyre kiegyenlítettebb a verseny, és már nem olyan könnyű egy bajnokot kiemelni, mint a szifon fénykorában.

Akksi

battery.jpg

Hát erről ne is beszéljünk. Ameddig nincs egetrengetően új technológia, addig az lesz, ami most van. Az iPhone például nem azért bírja jobban, mint régen, mert jobb az akksi, hanem mert jobb a proci. Az Androidot futtató mammuttelefonokba meg már belefér egy fél lakótelepnyi akksi. A mostani megoldások pedig a limitig vannak tolva, erről az Index írt is egy nagyon jót

De nagy okosság itt sincs, eddig egyik gyártó sem jött rá a megoldásra, max a gyorstöltést fejleszti. Az sem véletlen, hogy az egyik leginkább elvárt okostelefon tulajdonság a jobb akksi lenne

Build

alu.jpg

Talán ez az, ahol a leginkább egységesedett minden. Már minden telefon rohadtul jól van megcsinálva. Elterjedtek a fém-üveg telefonok, aminek van előnye meg hátránya is, de ez számít prémiumnak. (Pedig a Nokia Lumia műanyagok is szuperek voltak.) Gorilla Glass 3-at már kicsit odafigyelve nem nagyon lehetett megkarcolni. Jó, mondjuk nem a nyitott Victorinox mellett kell tárolni, ez tény. De már sok teló GG5-öt használ, szóval nem kell félni. Mindegyik jól össze van rakva, a gombok már nem lötyögnek, a kijelző nem fog kiesni a helyéről, és már arra is figyelnek, hogy ne hajoljon el a telefon csak úgy.

Szoftver

cd.jpg

Az a jobb, amelyiket megszoktad. Már rég egymástól veszik át a dolgokat a gyártók. Az iOS-ben mindig is lesznek ostoba korlátozások (pl. nem tudunk file-t lementeni rendesen, nem lehet 3rd party böngészőt, maps-et, stb-t normálisan használni). Az Android mindig is meg lesz szórva bloatware-rel, és mindig több/túl sok lehetőséget fog adni. De, mindkettő rohadtul használható és - tapasztalatból mondjuk - évek óta nincs igazi szükség Androidon sem rootolásra és főzött ROM-ok használatára. Ha pedig nagyon idegesítenek az iOS korlátai, akkor próbáld ki az Androidot. 

Betlik

note7_1.jpg

A bendgate-et már említettük, és rögtön mellétehetjük az antennagate-et is, amire bár zseniális válasz a rosszul fogod, mégsem túl szép. De vannak más csúnya égések is, haha, direkt így írtuk: Note 7. Milliárdokat bukott vele a Samsung. Az Apple-nek mostanság szerencsére csak csendben kapcsolnak ki a 6S-ei, mert szar az akksijuk vagy az alaplapjuk. De ilyen az élet sajnos, tömeggyártás, néha elcsesződnek a dolgok, és nincs márka, ami ez ellen teljes védelmet nyújt.

Konklúzió

Az igazi kérdés ma már nem az, hogy melyik gyártó csúcsmobilja a legjobb, mert nagyjából mindegyik ugyanazt tudja, és leginkább ízlés kérdése a választás. Ha valaki szerint csak az Apple termékeknek van értelme, akkor ne vegyen mást. Ha más szerint pedig az Apple egy lehúzós szemét banda, akkor vegyen kb. ugyanolyan áron egy másik gyártótól csúcsmobilt. (Egyedül háttértárban fogunk találni különbséget, és ott az Apple tényleg szemtelen kicsit.)

Ma már elképesztően jó csúcstelókat vehetünk, és ha beletesszük a pénzt egy telefonba, akkor azzal igazán nem nyúlhatunk mellé. Cserébe egyik sem fogja 2-3 évnél tovább bírni, de legalábbis addigra már nem lesz csúcseszköz. Nem is az a durva, hogy mit tudnak ezek a telefonok, hanem hogy például a OnePlus hogy zárkózott fel a prémium teljesítménybe majdnem féláron. Vagy hogy az olcsóbb telefonok (mondjuk a Samsung Galaxy A3) normális áron hoznak használható minőséget.

Szóval van két jó hírünk: jók lettek az olcsó telefonok, és a csúcskategóriában már nem gondolkodni kell, hanem érezni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr3412304003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.03.02. 17:46:32

Haverom G5 telefonja 1 év után ugy összefosta magát, hogy kuka, alaplapproci stb...gémóver. Közel kéccázér vette...maradok a 6600 - nál meg a sajtos tejfölös csipsznél.

digitalstoryteller 2017.03.02. 19:07:49

@Burgermeister: Ugyanezt megcsinálta egy iPhone 6S nálunk két héttel a gari lejárta után. Vannak rossz darabok mindenhol, de azért nem az összes az.

novaktomi 2017.03.03. 22:32:45

A snapdragon 810-es melegedett túl.

digitalstoryteller 2017.03.04. 08:25:10

@novaktomi: Igazad van, köszi az észrevételt, a 810-zel voltak a komolyabb gondok, a 820 csak a tesztelési időszakban mutatott komolyabb melegedési jeleket. Javítjuk!
süti beállítások módosítása