Digitális történetek, kicsit másként.

Videokártyát vennél? Bajban leszel!

Egyre rosszabb a VGA-k piaca a minerek miatt

2017. június 22. - digitalstoryteller

vga.png

Egyre jobban szétverik a videokártyák piacát a minerek, azaz a kriptovaluta bányászok. Azt már eddig is tudtuk, hogy az AMD árakat az egekbe emelték, de most elkezdett nőni az nVidia kártyák ára is. Azaz ha minden így megy tovább, nagyon nehéz lesz jó áron grafikus kártyát venni, bár mindkét gyártó készül megoldással. Állítólag. 

Alig pár hete írtunk róla, hogy az Ethereum minerek mennyire szétverték az AMD videokártyák árát, és hogy az alapból 200-250 dolcsis kártyák már gyakran 300-400 dollár körül mennek. Ezzel összefüggésben komoly kártyahiány is kialakult, mivel egy rendes bányász mondjuk ötösével veszi a VGA-t, így aki játékra szeretné használni, annak már nem jut alkatrész.

Volt egy jó tippünk

Akkor nagyon elmésen azzal a javaslattal zártuk a posztunkat, hogy ha a piac ilyen, akkor hagyni kell az AMD-t a francba, és ugyanolyan tudású nVidia kártyát kell választani, mert semmivel nem jár rosszabbul a fogyasztó azzal. (Sőt, sokak szerint még jobban is jár.) A számítógép építésben épp az a jó, hogy modulárisan rakhatjuk össze a dolgainkat, és akár menet közben is változtathatunk ezt-azt. Na, ez a kiváló tanácsunk mostanáig volt megfontolandó.

Kiszemelték az nVidiát is

Egyre többen veszik észre, hogy a zöld gyártó árai is elkezdtek emelkedni. Alapesetben egyelőre olyan 20-30 dollárokat emlegetnek az ajánlott fogyasztói árhoz képest - például itt, a PCWorld oldalán - de ahogy felsőbb kategóriába lépünk a drágulás is jelentősebb lesz, és van ahol már jóval a 10% feletti drágulásokat látnak. 

De a nagyobb gond - persze ez pénztárca függvénye is - az lehet majd, hogy ha az ember rászánja a több pénzt az adott kártyára, akkor sem veheti majd meg, hiszen az AMD után könnyen az nVidia is hiánycikk lehet a boltokban. 

Készülnek megoldással

Ezt a problémát egyébként a gyártók is látják már. Igaz, nekik mindegy is lehetne, hogy ki a vásárló, azaz hogy honnan jön a pénz, de hosszú távon a gamerekre számíthatnak jobban. Egy gamer ugyanis jó eséllyel egész életében játszani fog, de a minerek idővel (vagy egy időre) eltűnhetnek. A Bitcoin-bányászat már rég lecsengett, mire az Ethereum beindult, így ezek a vásárlók is eltűntek. Új VGA-t igénylő új játékok viszont mindig jönnek.

Épp ezért lehet hallani olyan pletykákat, hogy a két nagy gyártó is készül már direkt bányászoknak készített kártyával. Így megmaradhat a plusz bevételük, és kiszolgálhatják ezt a piaci szegments is, viszont nem veszítik el az őket jó eséllyel örökre eltartó játékosokat. Reméljük, összejön nekik. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr8412613051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazo 2017.06.24. 06:13:42

Lehet hogy a bányászoknak tervezett kártya mellé tervezhetnének olyat is, ami kifejezetten csak játékosoknak jó...már ha az megoldható technikailag.

digitalstoryteller 2017.07.07. 11:38:01

@Jazo: Valószínűleg nem igazán megoldható. A pro kártyák és a játékos kártyák között sincs akkora különbség, és használható egyik a másikra. (Van különbség, főleg driverben, de hardveresen közeli rokonok.) Amúgy most, hogy jönnek ki a miner kártyák, látszik, hogy mik lesznek az optimalizációk: thedigitalstories.blog.hu/2017/07/06/az_ethereum_egy_iparagat_valtoztatott_meg_jonnek_a_miner_vga-k