Digitális történetek, kicsit másként.

Az Apple majdnem mindent elrontott itt nekünk!

2017. június 08. - digitalstoryteller

Ha clickbait címért díjat lehet kapni, akkor most jó esélyünk van rá, pedig az Apple a WWDC-n tényleg jól betett nekünk. Meg mindenkinek, aki imád panaszkodni az almás termékek (meg bármilyen más tech dolgok) miatt. Persze a helyzet még mindig nem lett tökéletes, de néhány komoly hiányosságot ledolgoztak végre. Lássuk őket!

Az Apple-t többször kritizáltuk különböző dolgok miatt, de sosem utálatból, vagy valami más irracionális okból, hanem azért, mert egyik gyártó, így az APPL sem tökéletes. Több esetben is volt hosszú, akár 4 éves elmaradásuk, ami a tech világban legalább ezer év. A WWDC-n viszont bejelentettek olyan dolgokat, amik miatt a korábbi piszkálódásaink egy részét felül kell bírálnunk.

Az iOS túl egyszerű és buta

Volt egy anyagunk, amiben azt vizsgáltuk, hogy melyik mobilrendszer lehet az első, ami asztali gépet varázsol a mobilunkból. Ennek az egésznek van egy olyan olvasata is, hogy vajon melyik mobilrendszer az, ami képes lesz tablettel kiváltani egy laptopot. Az iOS-t ebben az anyagban csúnyán lepontoztuk, mert nem túl okos a multitaskingja, a többablakos módja és még egy nyamvadt file-böngészőt sem sikerült beletenni.

Na, ez most megváltozott. Hands-on tapasztalatunk ugyan még nincs, de a bejelentések alapján lényegesen javulni fog minden eddig kritizált probléma, főleg az iPad Prón. És végre lesz filekezelő is iOS-en! Hihetetlen, alig 11 iterációt és 10 évet kellett rá várni, de megérkezett!

Az áhított mobilból asztali gép még így is várat magára, viszont az iOS és az iPad egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy gyengébb laptopot/második gépet kiváltson.

Az iMac gyenge, a Mac Próról ne is beszéljünk

Egyik videónkban jól belekötöttünk az Apple-be az iMac és az őrületesen elavult Mac Pro miatt is. Viszont az Apple most visszavágott nekünk (nyilván a mi videónk motiválta őket /s), és két régi elmaradást is pótoltak.

Az egyik – Gábor állandó hasonlatával élve –, hogy végre van egy iMac, aminek a belseje nem egy laptopé. Persze ez lehet meglepő, de a sima iMacek gyakorlatilag asztali gépek erősebb laptop béléssel. (Max 4 magos processzorral és mobil - vagy jóindulattal is lebutított asztali - videokártyával, miközben vannak már laptopok asztali VGA-kkal.) De az iMac Pro. Na, annak már tényleg fullos asztali bele van.

Ezzel pedig elértünk a második ponthoz: az Apple-nek végre újra van egy kifaszázott, high-end gépe Xeon processzorral és (eddig csak hírből ismert) AMD Vega pro videokártyával. Ez már tényleg egy professzionális szintű gép, nem is akármilyen. Miért olyan fontos ez? Mert egy 4 éves, bődületesen elavult, cserébe 1 millió forintos Mac Prót váltottak le vele végre. Igaz, a pro userek egyik legnagyobb seggfájása megmaradt: ez a gép sem lesz egyszerűen upgrade-elhető. De ne legyünk telhetetlenek, legalább pro gépük lett!

Update: az iMac Pro RAM-ja és CPU-ja update-elhető, de elég nehezen.

Minden azért nem romlott el mégsem!

Szóval az Apple tényleg sok hiányosággot pótolt, és sok szempontból jó irányba lépett el. Okosodik a tabletük és végre asztali fronton is lehet high-end eszközt venni tőlük, ami szuper hír.

Ettől függetlenül – és egyszer ezért már megkaptuk a magunkét az említett videóban – az áron még mindig lehetne rugózni. Vajon össze tudunk rakni magunknak hasonló tudású gépeket olcsóbban? A válasz valószínűleg továbbra is igen. A fő baj nem is az iMac Pro árával van (az még jónak is tűnhet), hanem azzal, hogy 5 ezer dollár alatt nem kapunk gépet asztali GPU-val.

De az új (i)Mac Pro és iPad Pro teljesítményén már nehéz viccelődni. Nagy szerencse, hogy titokban megjelent a 30 dolláros Pencil tok, amin tényleg őszintén lehet kacagni. De hát épp az ilyenekért olyan könnyű egyszerű szeretni meg utálni az Apple-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr5512575807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazo 2017.06.08. 22:00:13

Nálam az iOS filekezejője volt a keynote csúcspontja, illetve a fejlettebb multitask UI...még ha elsőre elég kaotikusnak is tűnt a bemutatón. Talán most nagyot lép majd a tabletjük a "pro"-ság felé. Ami fájó az az, hogy a belépő 10.5-ös iPad Pro kvázi kétszer annyiba kerül, mint a belépő iPad 2017...vagy minek is hívják. Az egyértelmű volt már annak a bemutatóján is, hogy távolítani szeretnék egymástól a Pro-t és az Air 2-t, de ilyen árazással aztán tényleg sikerült a mutatvány.

Sok tekintetben szívesen választanám a 6? éves iPad 2-m utódjának a 10.5-ös Pro-t, de az árkülönbség olyan óriási, hogy azzal megkönnyítették a választást számomra. (már csak azt kell kisakkoznom, hogy iPad Air 2 vagy iPad 2017 legyen)

Az iMac és iMac Pro vonal nem érint, ameddig nem nyerek a lottón...de mivel nem lottózok, erre még matematikai esély sincs, ráadásul asztali gépben már nem gondolkodok.

rockjano 2017.06.08. 22:16:37

Hát azért én egy kicsit elégedetlenkednék.
A High Sierrában azért sok fejlődést nem látok sok időtlen-idők óta zavaró finder hiba maradt. Ha ránézek az új full BT keyboard árára (hány évet vártunk arra hogy legyen egy full numeric keypados BT keyboardunk?????) 50 000 Ft akkor elsírom magam pláne hogy a harmadába kerülő kábeles most vezették ki.

Az iMac frissítések OK de azonkívül hogy Kaby Lake procik kerülnek bele (amelyek alig gyorsabbak mint az előző Skylake család) sok újdonság azért nincs.

iMac Pro.. OK ez lesz vagy 2 milla áfával mire ideér senkinek nem kell majd nállunk. A MacPro sem kellett.

És a legnagyobb gond az iMac-ekkel nem is a bővíthetőség hanem a hűtés hiánya. Nagyon melegednek az iMac-ek pláne néhány év után, nem jó ötlet erőgépet monitor mögé építeni szimplán nagyon rossz gondolat. Nem véletlen az hogy i7-es procik csak külön megrendelésre vannak bennük és egy i5 egy ilyen drága gépbe szégyen.

RHalacska 2017.06.08. 22:58:26

Pontosan a XEON processzor, ami általában szerverbe való minek bele?

morph on deer 2017.06.08. 23:11:32

@rockjano:
"És a legnagyobb gond az iMac-ekkel nem is a bővíthetőség hanem a hűtés hiánya."

És ez neked gond - miért is?
Ugyanis a teljesítménye nem változik, a zajszintje meg kezelhető/tolerálható, bár jó néhány éve használtam komolyabb dolgokra, de már akkor ssm volt zavaró.
(Nálam még mindig amegpakolt böszme nagy alumínium kaszni megy, pont a bővíthetőség miatt, - igen, a dróton hozzákapcsolt numerikus keyboarddal - szóval nem szembesülök naponta a problémával .)

Egy azért biztos, én mostanáig nem láttam semekkora asztali gépet, amelyik a dobozból kivéve a sajátján túl (iMac a pici) plusz két 5K felbontású monitort képes hajtani, miközben 'real time' 3D renderreel vagy 'after effect' trükkökkel bíbelődik...

Vagy rosszul tudom, és PC-k tömege már tudja mindezt évek óta?
Röviden: gonosz gépet hoznak ki 'iMac Pro' néven - persze én elfogult vagyok, mert engem főleg a vizuális

morph on deer 2017.06.08. 23:15:41

Azaz a vizuális teljesítmény érint, a Photoshoptól a 3D és videókezelésig.
Kiváncsian várom, mert épp váltani készülök!

Burgermeister 2017.06.09. 05:31:16

és 10 évet vártunk arra, hogy lesz közvetlenül mobilnet kapcsoló ikon a vezközpontban. A fájlkezelés most is egy vicc......apple...egy vicc.

Dzsontra Volta 2017.06.09. 06:24:28

@morph on deer: Rosszul tudod, ebben az árkategóriában a nagyobb brandek(HP, DELL, Lenovo) munkaállomásai az általad említett "extra" tulajdonságokkal már évek óta rendelkeznek, out of the box :)

FogarasiArpi 2017.06.09. 07:15:55

Nálam a Macbook Pro a napi munka része. Még mindig a 2013-as modellel nyomom és egyszerűen nincs semmi, ami miatt upgradelném az újabb modellekre.
Vicc, amit a Macbook Pro-kkal csinálnak mostanában. Egy felspécizett Macbook Air az egész.
Az iMac-et nem tudom magammal cipelni, sem a Mac Pro-t, viszont ha tovább folytatja az Apple ezt a stratégiát, a következő gépem egy XPS lesz....

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 09:02:34

@morph on deer: "Vagy rosszul tudom, és PC-k tömege már tudja mindezt évek óta?"

Nem de nem is tömegigény. Akinek viszont ez kell az ilyen konfigot vesz PC-ből. mert ebből lehet olyat venni ami kell, nem csak az van amit A Nagy ŐK hajlandóak adni.

Plumper_ 2017.06.09. 09:17:53

az egy dolog, hogy drága, a másik az, hogy a saját rendszeréhez köt, és nem tudod megcsinálni, amit PC-n igen. magyarul nem enged okoskodást, warezelést, torrentezést, fájlcserét...stb. amivel az ember fia spórolna.

ben2 2017.06.09. 09:31:13

@RHalacska:

A Xeon processzor nem csak szerverekbe való, hanem szinte minden profi munkaállomásba azt raknak. Workstation kategóriában nem overclockolnak, ellenben a nagyobb cache, több cpu mag, kétszer annyi pci lane, ecc memória támogatás több tb-ig mind olyan extra, amire a pro kategóriában szükség van.
Jah és mielőtt még előjönne: a workstation kategóriában nem az ár/teljesítmény arány a legfontosabb, hanem a megbízhatóság és a lehető legnagyobb teljesítmény profi supportal. Emiatt a "tizedéből összerakok jobbat" érvet felesleges is felhozni, mert ebben a kategóriában nem legóznak PC-ket.

ben2 2017.06.09. 09:44:00

@Dzsontra Volta:

A nagyobb brandek valóban tudják amit az apple, de kb. ugyanazon vagy magasabb áron.
A probléma ott van, hogy a MacPro-t túl sokáig nem frissítették és ami igencsak versenyképes konfig volt 4 évvel ezelőtt, az mára röhejesen drága lett még annak ellenére is, hogy a nettó hardver teljesítmény sok esetben félrevezető, mert az apple a szűkebb termékpalettájának köszönhetően jobban tudja optimalizálni a macOS-t a hardverhez, így a gyengébb hardver is képes az erősebb PC-k szintjét hozni.
Mivel azonban az apple túl sokat várt a MacPro frissítéssel, vitathatatlanul lépéshátrányba került a workstation piacon.
Ha viszont az új iMacPro hűtését tényleg meg tudták oldani, akkor az apple keményen alávág a konkurenciának még árban is. Pl. egy Dell T7910 hasonló paraméterekkel 4K monitorral 7500USD körül van, ez másfélszer annyi, mint az iMacPro bevezető ára.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 09:45:01

Nem tudom mi a lófasznak kell fájlkezelő, biztos a sok windowsos vérpistikének hiányzik, nekem évek óta nem

Haibane 2017.06.09. 09:59:03

@enpera: hát mert ugye "nem enged okoskodást, warezelést, torrentezést" (lásd @Plumper_: )
Gonosz apple nem enged lopni, jaj

Plumper_ 2017.06.09. 10:06:59

@Haibane: nem gonosz, csak a saját rendszeréhez köt, hogy minden sz@rt megvegyél onnan.
magyar ember lelményes és megnézi, mi mennyi, nem ész nélkül szalad vásárolni.

digitalstoryteller 2017.06.09. 10:13:34

@Haibane: @Plumper_: Semmivel sem nehezebb macOS-en warezelni, mint Windowson, ugyanúgy le lehet tölteni mindent, és fel is lehet törni. (De, talán egyszer be kell állítani, hogy engedjen nem App Store-os telepítést.) Mindezt úgy mondom, hogy abszolút jogtiszta szoftver párti vagyok, és amit csak lehet megveszek, mert úgy gondolom, hogy egy app legyártása az egy ember munkája. Ráadásul a cloud előfizetésekkel szerintem nagyon jó lehetőségei vannak egyre több embernek, hogy meg tudjon venni dolgokat. (Vö.: thedigitalstories.blog.hu/2017/02/07/adobe_cc_rablas_vagy_aldas)

Az iOS egy más kérdés, de ott meg az applikációk is többnyire 1 dollár körül vannak, az meg nem egy akkora teher. Ami meg drágább, az többnyire ad is annyi extra funkciót, hogy el lehessen gondolkodni a megvételén.

Haibane 2017.06.09. 10:14:08

@Plumper_: "megnézi, mi mennyi" vagyis a korábbi hozzászólásod alapján:
app store: 1 dollár - torrent 0 dollár tehát torrent mert a magyar ember "leleményes"? Most ez komolyan az apple hibája?

Haibane 2017.06.09. 10:14:51

@digitalstoryteller: iosről van szó gondolom, osx már rég nem téma.

digitalstoryteller 2017.06.09. 10:15:42

@Haibane: Arról nagyjából ugyanazt az 1 dolláros dolgot írtam, mint te :)

Plumper_ 2017.06.09. 10:44:31

@digitalstoryteller: nem az 1-2 dollárok fájnak, hanem a feleslegesen túlárazott, több tízezer, százezer Ft-os holmik. az anyagi csőd, ha vki megveszi, főleg nem az ismert anyagi viszonyok mellett. nem az Apple hibája, ez annak a dolga, aki ki akarja gazdálkodni.

haXXor 2017.06.09. 10:49:48

ARM-ből nem lesz asztali. PONT!

A jövő az Intelnél van, elég csak megnézni az x86-os tableteket.

ben2 2017.06.09. 11:00:27

@Plumper_:

Az apple üzleti modelljének a lényege, hogy a hardver árába építik a teljes ökoszisztéma költségét, azaz az OS, szoftverek, szolgáltatások, support, stb. Előnye, hogy mivel a rendszer minden eleme a gyártó kezében van, a rendszer stabil és biztonságos. Van akinek ez megéri az extra árat, van akinek nem.
Az olcsó kínai gyártók üzleti modellje ezzel szemben, hogy a pucér vason kívül semmit szinte nem adnak, aztán rá varezolod a rendszert, ahogy akarod.
A google üzleti modellje a harmadik megoldás: olcsó hardverre kapsz ingyenes rendszert és az adataiddal fizetsz érte. (Ha valami ingyen van, akkor a termék Te vagy ugyebár.)

Azaz semmi értelme a különböző üzleti modelleket egymáshoz hasonlítgatni, mivel mindegyik más felhasználói csoportot céloz, ezért az apple-google-kínai akármi felhasználók elbeszélnek egymás mellett, mert nem azonos szempontok szerint mérlegelnek.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 11:27:21

@Plumper_: szerinted osx-en nincs warez ?:))))))) keressél már rá bármilyen torrentoldalon a "photoshop mac" kifejezésre

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 11:30:51

@RHalacska: "a XEON processzor, ami általában szerverbe való minek bele?"

mert jellemzően jobb mint a desktop proci?

Nekem pl egy öregecskedő 4magos xeon van az öregecskedő gépemben, kevesebbet fogyaszt mint a desktop párja, kevésbé melegszik mint a desktop párja ráadásul olcsóbb is volt mint a desktop párja :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 11:36:59

@Plumper_: "magyar ember lelményes"

nyilván a warez magyar leleményesség kérdése, a világon csak magyarok warezolnak.

Plumper_ 2017.06.09. 11:41:29

@eßemfaßom meg áll: nyilván nem. :-D amúgy az Android inkább Keleten népszerű, az iOS inkább Nyugaton. Az USA-ban alig van Android, szinte mindenki ájfont nyomogat. Tehát a jövedelmi viszonyoknak megfelelő a leosztás.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 11:42:11

@Haibane: "iosről van szó gondolom, osx már rég nem téma."

plummer konkrétan PC-t hozta ellenpéldakét, aminek az osx az apple párja, nem az androidot

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 11:47:28

@Plumper_: "Az USA-ban alig van Android"

A valóságban persze 53% az android aránya az USA-ban és 44% az ios (2017márciusi adat) és mindig jóval magasabb volt a droidhasználók száma mint az ios használóké

www.statista.com/statistics/266572/market-share-held-by-smartphone-platforms-in-the-united-states/

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 12:01:19

@ben2: "Az olcsó kínai gyártók üzleti modellje ezzel szemben, hogy a pucér vason kívül semmit szinte nem adnak, aztán rá varezolod a rendszert, ahogy akarod."

Hol lehet olcsó kinai telefont kapni amire warezolni kell a rendszert?

RHalacska 2017.06.09. 12:06:37

@eßemfaßom meg áll: , ben2: Köszönöm a válaszokat. 25 év alatt több ezer gépet láttam, de sehol nem tudták megmondani, miért jobb a workstation-be a XEON mint a normál processzor. :) Egyszer futott bele egy cég, hogy vett szervereket, majd nem futott rajta a XP, illetve elindult, csak súlyos gondok voltak vele.
Tőletek végre azon túl kaptam választ, hogy "mert csak".
Köszönöm

ben2 2017.06.09. 12:43:10

@eßemfaßom meg áll:

Nem telefonokról beszéltem, hanem általánosságban a különböző üzleti modellekről.
Ettől függetlenül, mivel a legtöbb olcsó kínai telefonhoz alapból jár a firmwarebe előre telepített trójai, aki teheti legyalulja az eredeti droidot és főzött romot rak rá. Tudom, ez nem warez, mert a főzött romok ingyenesek, de a lényeg ugyanaz: kapod a hardvert, a többit meg old meg magad.
(Amúgy ez az olcsó kínai telók legnagyobb baja is: mivel egy adott szériából mindössze pár tíz- max. százezer jut el a nyugati országokba nem elég nagy a user bázis, hogy a főzött romokból az összes bugot az önkéntes fejlesztők kijavítsák. Max készül 2-3 verzió, aztán vége, vegyél újat. Azaz ha egyéni droidot akarsz használni, akkor is jobban jársz az ismert márkákkal, mert azokhoz tovább jelennek meg a frissítések, köszönhetően a nagyobb user bázisnak.)

ben2 2017.06.09. 13:00:50

@RHalacska:

OFF:

Ha már Xeon, az utóbbi időkben jelentősen megváltozott a xeonok helyzete a hagyományos desktop procikhoz képest. Mivel az utóbbi 5 évben az intel sokkal inkább a TDP leszorítására és a cpu magok számának növelésére fókuszált, mint a nettó GHz-ekre, így a három-négy generációval ezelőtti xeon széria még mind a mai napig versenyképes alternatívája a desktop prociknak.
Egy E5-2670 V0 az ebayen 70EUR körül kapható, ami 2.6Ghz-3.3GHz 8 mag, 20MB cache, 384GB ramot támogat és két procis rendszer is építhető belőle összesen 16 maggal.
Azaz még a workstation alaplapok extra árát figyelembe véve is építhető olyan rendszer, ami több szálas számításoknál simán behozza a highend desktop procikat úgy, hogy az egész rendszer olcsóbbra jön ki, mint egyetlen extreme kategóriás i7 önmagában. Amiért nem rohan minden gamer régi xeont venni, az az egyszálas számítási teljesítmény, mivel a játékok többsége nem támogatja a 4-nél több szálat, tehát az fps hajszában a nagyobb órajel többet ér, mint a több cpu mag.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 13:02:02

@ben2: ha a firmware-be van a trójai akkor mit ér az oprendszercserével?

Mindenkinek lehetnek fétisei, neked a romfőzés, ok. A többség nem cserélget romot.

RHalacska 2017.06.09. 13:10:47

@ben2: Innentől fogva érthető milyen szűk az a felhasználási rész, ahol a workstation Xeonnal értelmesen használható, és miért találkozunk vele ritkán nem szerver környezetben. Kevés program képes kihasználni a sokszálas számítási teljesítményt. Nem tudom, hogy a tervezőprogramok ki tudják-e használni (elméletileg ki kellene) mert a tervezők, akikkel kapcsolatban voltam, azok normál asztali gépet vettek. Nem is erős procival. Volt akinek bejött, volt aki sirdolgált, hogy lassú, mondtuk vegyen nagyobb procit, meg több RAM-ot, csak éppen pénzt nem szánt rá.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 13:12:00

@Plumper_: inkább arról van szó, hogy sosem láttál ios-t, így nem érted

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 13:13:01

@Plumper_: vehetsz százezer forintos androidos szarságokat is, teljesen hülye érvelés.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 13:28:08

@RHalacska: "Kevés program képes kihasználni a sokszálas számítási teljesítményt." mondjuk ha valaki megvagdossa szerkeszti a videóit már annak is jól jön a sok mag, ha meg egy tervező nem brutálizomtibor gépet vesz tervezni az magára vessen :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.09. 13:31:27

@RHalacska: Megjegyzem átlagembernek egyáltalán eszébe se jut xeonban gondolkozni, hiszen max annyit tud róla mint te: szerverbe való, ráadásul drága is (ami így is van újkorában) oszt kész. Én is így gondoltam rá amig bele nem futottam a PH-n a desktopxeonozásba.

RHalacska 2017.06.09. 14:22:17

@eßemfaßom meg áll: Átlag ember az óccót keresi, és nem érti, hogy celeron procival 2GB RAMmal, nem fog tudni 8 Excelt, 5 Wordot, meg 45 weboldalt nyitva tartani, és dolgozni. Magyarázom elég sűrűn. Illetve egyre ritkábban, mert ha nem hiszi el, akkor majd megtapasztalja, nekem jó a gépem otthon arra, amire nekem kell.
Elég régen foglalkozom gépekkel, de még annak sem volt pénze megfizetni a XEON os workstation-t, akinek szerintem szüksége lett volna rá. Az átlag user videovágásához meg elég egy Corei5, 8GB RAMmal. Nem, a profiknak nem ez való, tudom, de átlagembernek (nekem is) elég a családi video megvágásához.
De legalább most már tudom, hogy mire jó, így ha ilyen igény jön, akkor tudom mi a jó.

Burgermeister 2017.06.09. 15:25:35

@enpera: nem kemény csak reálisan látom ezt az aplebuzériát...amugy a szervizes barátom(ápple) is osztja a véleményt...eyg fos...csak sokan nem merik bevallani hogy vettek 200ért egy szart...ja és vicc hogy a 90% a legkisebb memóriás..na erről ennyit...villogni jó.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 15:30:33

@Burgermeister: lófaszt látsz te realisan, nulla tapasztalattal böfögsz hülyeségeket. Az alulmúvelt szervizes barátod meg nem releváns. Az hogy ki mit vesz, ahhoz neked semmi közödj, ne irigykedj hanem tanulj.

Burgermeister 2017.06.10. 07:07:19

@enpera: elvakult aple fan vagy..:) van ájfon, ájped,mekbúk....tudom miről beszélek....és tapasztalat is van...nem szar egyik sem de nem is az a csúcsakármi!!!! Villogni is jó!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.10. 10:19:57

@Burgermeister: írni sem tudsz. Nem vagyok semmilyen fan. Nem beszélve arról, hogy kinek villognék bármivel is itthon, ki látja. Te ilyen diszkóshülyegyerek lehetsz aki elájul egy bömös kulcstól. Szerintem itt az ideje felnőnöd.

Burgermeister 2017.06.10. 11:12:09

@enpera: diszkos sem vagyok es a béjemvé kulcs sem hoz lázba..:) már felnőttem rég...ezért sincs béjemvém....de látom hogy a c64avilágod...maradj is azon a szinten.....szakközépben henköltük azokat.....röhögök rajtad..:))))