Digitális történetek, kicsit másként.

Mikor fizethetünk már végre a mobilunkkal?

2017. május 25. - digitalstoryteller

paypass_header.png

Feltűnt már, hogy egyre többen hordják a mobiltokban a bérletüket? Az ok egyszerű: a mobil fontosabb, mint a pénztárca, és azt tuti nem is hagyjuk otthon. Épp ezért lenne logikus, hogy sokkal jobban elterjedjen a mobilos fizetés, Magyarországon ez eddig mégsem sikerült igazán. Pedig a technika (azaz kb. egy darab chip) minden új, közepesnél jobb telefonban ott van. Akkor mi a gond? Megpróbáljuk megválaszolni! 

Mióta fizethetünk mobillal elvileg? Mondjuk úgy kb. 6 éve. Androidos telefonokban azóta van NFC chip és akkor jelent meg a Google Wallet is, ami ezt már lehetővé tette PayPass terminálokon. A megoldás elterjedése azonban nem volt ilyen egyszerű, mert a mobilszolgátatók saját rendszert akartak, és nem igazán favorizálták a Wallet terjedését. Sőt, inkább hátráltatták.

A harcnak két dolog vetett véget:

  1. Az Apple 2014-ben (végre) saját telefonjaiba is rakott NFC-t, és megjelent az Apple Pay, ami áttörést hozott. Az Apple ebben is okosan használta piaci erejét és alkupozícióját, és átnyomta a saját rendszerét a tiltakozókon.
  2. A Google 2015-ben felvásárolta a mobilszolgáltatók által támogatott Softcard rendszert, és integrálta saját rendszerébe. Ebből született meg az Android Pay. (A Wallet pedig átalakult és multiplatform rendszer lett.)

Amerikában tehát néhány év alatt a mobilgyártók győztek, és azóta a két szolgáltatás egyre inkább terjed világszerte. Illetve megjelent sok egyéb gyártó is a saját rendszerével, például a Samsung a... meglepő név lesz... Pay-jel, ami szintén egyre több helyen elérhető.

Kivéve Magyarországon. Itthon se híre, se hamva nincs egyik szolgáltatásnak sem és nem is látni jelét annak, hogy a közeljövőben változás történjen. A magyarországi helyzet egyébként egyelőre nagyon hasonlít az amcsihoz: itthon is azt látjuk, hogy mobilszolgáltatók próbálnak előállni ilyen-olyan megoldásokkal, ám eddig kevés sikerrel. 

Volt már minden szolgáltatónak saját megoldása (Mobiltárca, Wallett, stb.), de hát mindegyik messze van az optimálistól:

  • A Telekom nemrég kukázta ki a saját app-jét, mert állítólag jön egy jobbal. Addig viszont nincs semmi
  • A Telenornak van egy megoldása, ami csakis Androidon és csakis a saját előfizetőik számára érhető el, külön szerződéssel
  • A Vodafone is mászkált valamit, de hát náluk meg csak OTP ügyfeleknek érhető el a szolgáltatás

De igazi, multiplatform és szolgáltatófüggetlen megoldásról (mint amilyen nagyjából az Apple-é, Google-é vagy Samsungé) szó sincs. Sőt, egyszerűen, külön szerződés és berhelés nélkül kb. csak autópályamatricát vehetünk, lottózgathatunk vagy webshopokban fizethetünk mobillal. De ezek épp nem oldják meg az alapproblémát: fizethessünk mobillal bárhol, ahol van PayPass. 

Persze, van trükkös megoldás, amivel virtuális kártyát feltölthetünk külföldön, és használhatjuk itthon, de az nehézkes és nem is olcsó. A bankok pedig eddig nem nagyon aktivizálták magukat a téren, bár a Gránit Bank mozgolódik valamit újabban. De ez sem lesz egy mindenek felett álló megoldás, hiszen bankhoz kötött. 

Szóval így állunk jelenleg, és messzinek tűnik az az időpont, amikor a fogyasztóknak is optimális, független szolgáltatások megjelennek. Igaz, azt be kell látnunk, hogy a magyar helyzetről elég kevés átfogó információ lelhető fel, így ha valakinek van tuti tippje vagy tapasztalata, az ossza meg velünk bátran! 

A bejegyzés trackback címe:

https://thedigitalstories.blog.hu/api/trackback/id/tr312539875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duplaxiii 2017.05.25. 19:56:35

Valamit nem értek, ha nem egy androidos vagy almás app, szolgáltatás érhető el, akkor már nincs is?
Az NFC-s telefonok alapból tudják ezt, és nem azért nem lehet használni, mert az Apple nem vett meg valamit, vagy a Google vett-e megoldást vagy sem.
Az NFC-vel simán lehetne fizetni, mert ahhoz egy banki alap kell, ha egy üzletlánt kötne szerződést erre, akkor minden NFC telefonos elérhetné a szolgáltatást.
De ugye nálunk ez nem így működik, én a Vodánál a büdös életben nem szerződöm ezért az otpvel és egy ilyen szolgáltatás is ugyanolyan fafejszigorral megkötött számlaszerződést igényel, amit ma sokan nem is tudnak megcsinálni.
Akinek van valamilyen lakossági számlája és rendszeres bérjellegű jövedelme és nincs tiltás alatt (barlista), akkor használhatná. Mert a mostani érintős megoldásoknál sem számít a kértyakibocsájtó. De kell lenni számlának és azon megfelelő pénznek.
A mobilos fizetés nem hitelkátya!
Előfizetésem van és úgy sem lehet, nem Voda utal és nekem számláz, hanem csak közvetít a szemét otpnek.
Ne keverjétek össze a mobilmarhaságot egy alap bankművelettel.
Lehet neked bámiyen appod, akkor is csak úgy fizethetsz, ha a számládon van pénz...
És még az elfogadóhelynek is bele kell mennie, a PayPass-nál meg bármilyen számla megfelene...
Rég rossz, ha Magyarországon arra várunk, hogy egy almás szolgáltatás terjedjen el.
Itt magyar bank, magyar emberek, magyar boltok, minden adott lenne hozzá.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.05.25. 20:42:41

Én nem akarok a mobilommal fizetni, mindig nálam van a tárcám az iratokkal, jogsival, kártyával, forgalmival.
süti beállítások módosítása